Népszava: nem egyezik a vizsgált Szputnyik V vakcina azzal, ami forgalomba került

, , ,
  •  
  •  
  •  

Más gond is van az orosz vakcinával, amiből egymillió ember beoltására elegendőt rendelt Magyarország is.

Nem ugyanolyan összetételű volt a klinikai vizsgálatok során tesztelt vakcina, mint az, ami végül forgalomba került – írja a Népszava. A lap úgy tudja, hogy a kisebb mennyiségű, korábban tesztelésre elkészített adagok más komponensűek, mint azok, amik végül forgalomba kerültek a klinikai tesztek lezárása után. Az OGYÉI kikérte a teszt után a magyar szakértők véleményét, akik azóta nem kaptak választ arra, miért térnek el kis részben az összetevők.

Ennek ellenére a Szputnyik V a múlt héten megkapta a hat hónapra szóló veszélyhelyzeti engedélyt, nem sokkal később pedig Szijjártó Péter Moszkvában jelentette be, hogy a magyar kormány egymillió ember beoltására elég vakcinát vásárol Oroszországtól. Ezek hónapokon belül ideérhetnek, három turnusban kapjuk majd meg.

Az orosz oltóanyaggal más gond is van: tegnap derült ki az RTL Híradó riportjából, hogy a Szputnyik V bizonyos betegségek esetén óvatosságra int. Meg kell fontolniuk a beadatását többek között a pajzsmirigy diszfunkciójában, központi idegrendszeri betegségben, daganatos betegségben szenvedőknek egyaránt. A csatornának az OGYÉI főigazgatója azt mondta: megfelelő körültekintéssel akkor is alkalmazható az orosz vakcina, ha maga a gyártó int óvatosságra.

A Telex közben arról ír, hogy a múlt keddi egyeztetésen a felkért szakértők nem támogatták, hogy a Szputnyik V veszélyhelyzeti engedélyt kapjon. Nekik sem szóltak aztán arról, hogy ez mégis megtörtént, ők maguk is csak az engedélyezésről elsőként beszámoló Origo híréből értesültek.