Nemzeti imádságunk, a himnusz közös éneklésével kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára és az újpesti áldozatokra emlékező ökumenikus imaáhitat. Az eseményt az Újpesti Városvédő Egyesület szervezte.
A Baptista Imaházban gyűltek össze az újpestiek október 22-én, szerdán délután. Az emlékezőket Mészáros Kornél baptista lelkipásztor köszöntötte, aki úgy fogalmazott: fontos az emlékezés, mert a múlt formálja a jelent és előkészíti, meghatározza a jövőt.
Az eseményen részt vett dr. Trippon Nobert, Újpest polgármestere, aki beszédében úgy fogalmazott: mióta világ a világ, kódolva van az emberekben a hit iránti vágy. A keresztény egyházak mindig is erkölcsi alapokon álltak, tudják, hogy lehet különbséget tenni jó és rossz között, mindig is mondták, hogy van helyes és helytelen, a keresztény egyházak és közösségek, Újpesten is, megkerülhetetlen fundamentumai a társadalomnak. Dr. Trippon Norbert kiemelte: mindez önmagában magyarázata annak, hogy a totalitárius kommunista diktatúra miért küzdött eszeveszett gyűlölettel az egyházak és az egyházi közösségek ellen: mindaz, amit képviseltek szöges ellentéte annak, amit a hívő emberek és a gyülekezetek megtestesítenek. Bebörtönzésekkel, koncepciós perekkel, az egyházak építő eszközeinek, jótékonysági tevékenységének korlátozásával, a hajnalban érkező autókkal, a besúgó rendszerrel borzalmas erkölcsi, emberi pusztítást igyekeztek végezni, nemcsak a magyar társadalom, hanem az egyházak szövetében is.
„Itt vagyunk és emlékezhetünk egy elhalt diktatúrára, ami ellen ’56-ban a mieink, Újpesten is, fellázadtak. Aminek a lángját ’56-ban ugyan el tudták fojtani, de a parazsát nem, és ez a parázs újra lángra lobbant a rendszerváltáskor. Mi most már tudjuk, hogy a gonosz és a gonoszság ugyan elérhet taktikai sikereket, tud pusztítani, tud ölni, tud bántani, tud sérteni, tud megalázni embereket, de végső soron, ha taktikai sikereket, taktikai győzelmeket is ér el, de igazából a jó és a rossz közötti háborúban, én már tudom és hiszem, hogy mindig a jó tud győzni és mindig a helyes tud győzni” – mondta a polgármester, aki hozzátette: lehet, hogy nem azonnal, de végül mindig bebizonyosodik az, hogy a hit segít, és hogy a jó, a helyes és az erkölcsös hosszú távon mindig legyőzi a rosszat, a pusztító és destruktív erőt.
Újpest polgármestere kiemelte: 1956 hősei hittek a jóban, hitték, hogy lehet szabad Magyarországot teremteni, és nemcsak hittek, hanem ki is álltak mellette és áldozatot hoztak érte. A polgármester hangsúlyozta: az újpesti hősök beleírták nevüket városunk történelemkönyvébe, és közös felelősségünk az, hogy az emlékük ne merüljön a feledés homályába.
Ezt követően Szabó László református lelkész az 1848-49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán úgy fogalmazott: a magyarok felismerték a szabadság és a rabság közötti különbséget, áldozatot hoztak a szabadságért. Megtették azt, amire képesek voltak, Isten pedig megtette azt, ami szükséges, és ez, bár később ugyan, de elhozta a szabadságot.
„Ha megteremtjük a szabadságot, az meghozza a békét”– ezt már Schranko László plébániai kormányzó mondta, aki hozzátette: mindkettőre nagy szükség van. A plébániai kormányzó gondolatai zárásaként VI. Pál pápa békéért, valamint II. Rákóczi Ferenc a hazáért való imádságát olvasta fel.
Solymár Péter Tamás evangélikus lelkész az imaáhitat jelentőségéről beszélt, amely – ahogy fogalmazott – abban rejlik, hogy a résztvevők bár más-más felekezethez tartoznak, mégis eggyé válnak az emlékezésben, egy lelkülettel gondolnak vissza 1956 hőseire.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ökumenikus imaáhitat közös imával zárult. Az eseményen közreműködött Tóka Ágoston orgonaművész.
BK