Oltással és vitaminnal az influenza ellen

  •  
  •  
  •  

Ha köhög, tüsszög, állandóan fújja az orrát, ráadásul levert, fáradt, fásult, és még a végtagjai is fájnak, már mindenki tudja, hogy beköszöntött az influenzaszezon. Aki még nem észleli magán a tüneteket, annak nem késő orvoshoz fordulni – október végétől már elérhetők a védőoltások.

Nem indokolatlan a sietség, hiszen az influenzavírus már az év negyvenedik
hetétől megjelenhet – figyelmeztetnek a szakemberek. A kórokozó a késő ősz és tavasz közötti időszakban járványosan terjed. Leginkább a szövődmények miatt veszélyes, hiszen súlyos esetekben felnőtteknél tüdőgyulladáshoz, hörghuruthoz,
agyi keringészavarhoz, szívinfarktushoz, agyhártya- és agyvelőgyulladáshoz, veseelégtelenséghez is vezethet, vagy felborulhat az anyagcsere – betegség, például cukorbetegség egyensúlya. Gyermekeknél előfordulhat gennyes középfülgyulladás, lázgörcs, hasfájás, szív- és vázizomgyulladás, valamint Reye-szindróma is. A legfontosabb a megelőzés, amelynek legbiztosabb módja a védőoltás. A cseppfertőzéssel terjedő kórokozóra ugyanis jellemző, hogy már akkor is fertőz, amikor a tünetek még nem jelentkeztek. Ráadásul a vírus szerkezete folyamatosan változik, emiatt okoz újabb és újabb járványokat világszerte. A különféle változatok megjelenése miatt minden évben új oltóanyagot kell előállítani, hiszen egy korábbi megbetegedés sem biztosít védettséget. Ezért az oltást minden évben érdemes beadatni.
Sokat segít a megelőzésben a D-vitamin megfelelő pótlása is, hiszen az a napfényhiányos téli időszakban nem biztosított természetes úton. A kutatók szerint a megfelelő vitaminbevitellel felére csökkenthető az influenza kialakulásának kockázata. Az sem elhanyagolható, hogy a kritikus vitaminhiány nem csak az immunrendszert gyengíti, hanem csontvesztést, szív- és érrendszeri
betegségeket is előidézhet. Ha már megtörtént a baj, elsősorban tüneti kezelés jöhet szóba: lázcsillapítás, szükség esetén fájdalomcsillapítás, állandó folyadék- és vitaminbevitel (elsősorban C-vitamint fogyasszunk). Mindenekelőtt pedig az ágynyugalom, hiszen a szövődmények leggyakoribb oka, ha lábon hordjuk ki a betegséget. Emellett léteznek megelőzésre vagy kezelésre alkalmas készítmények is. Ezeket leginkább olyan veszélyeztetett emberek esetében alkalmazzák, akiknél vakcina nem használható. Az antibiotikumok viszont nem segítenek, mivel csak baktériumokra hatnak, a vírusokra nem jelentenek veszélyt, így az influenzáért felelős kórokozókra sem.

CSERNUS JÁNOS

A legkomolyabb panaszokkal és legsúlyosabb szövődményekkel járó világméretű járványokat a vírus A típusa okozza. Valamivel enyhébb hatású a B típus, amely
regionális szinten terjed, és még kevesebb áldozatot követel a C típus. Ezeken a típusokon belül a kórokozónak számos változata ismert.

Tapasztalatok szerint az influenzajárványok minden évben január környékén érik el Magyarországot. A munkahelyi és háziorvosok október végén már megkezdték a védőoltások beadását. Erre a télre 1,3 millió adag oltóanyag érhető el térítésmentesen a hatvan évesnél idősebbek és a leginkább veszélyeztetettek számára. Ebbe a körbe például a krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, például asztmások, a szív- és érrendszeri problémákkal küzdők, a cukorbetegek és a várandós nők mellett az egészségügyi és szociális dolgozók tartoznak. A jogosultságot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat állapítja meg.