Őrizetbe vették a két halálos áldozattal járó baleset feltételezett okozóját

,
  •  
  •  
  •  

Két ember életét vesztette abban a balesetben, amely péntek késő este történt Budapesten, az ütközésben öt autó is érintett volt. A baleset a Göncz Árpád városközpontnál található felüljárón történt, ahonnan az egyik jármű a mélybe zuhant. Szemtanúk beszámolói szerint a balesetet megelőzően több autó versenyezhetett egymással.

A nyilvánosságra került információk szerint szombaton késő este egy Újpest felől a belváros irányába haladó személyautó előbb két, azonos irányban közlekedő járművel ütközött, majd áttért a szemközti sávba, ahol további két autóval karambolozott. Az ütközések következtében az egyik jármű a felüljáróról a mélybe zuhant.

A balesetben a 35 éves, török állampolgárságú férfi által vezetett autó egyik utasa – egy szintén 35 éves férfi – a helyszínen életét vesztette, további négyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A felüljáróról lezuhant járművet vezető 66 éves férfi szintén elhunyt.

Szombat délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője rövid sajtótájékoztatót tartott az üggyel kapcsolatban, amely szerint a BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást a Göncz Árpád városközpont felüljáróján történt baleset kapcsán. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A rendőrség Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai a Magyarországon bejelentett lakcímmel rendelkező, török állampolgárságú sofőrt mintavételre előállították, és vizsgálják, hogy a baleset idején alkohol vagy kábítószer hatása alatt állt-e.

Képek forrása: police.hu