Összes hír

19
jún

Érkeznek az adószámla-értesítők

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van - hívja fel a figyelmet az adóhivatal közleményében.
18
jún

Élő violinkulcs a DÖK-napon

Diákönkormányzati napot rendeztek az újpesti Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
18
jún

Elfogták a bankrablót, aki lámpából fabrikált “pisztolyt”

A rendőrség néhány óra alatt elfogta azt a férfit, aki június 16-án reggel sikertelenül próbált meg kirabolni egy solymári bankfiókot - közölte a rendőrség.
18
jún

Halálos lakástűz volt Csepelen

Egy ember meghalt, miután kigyulladt egy lakás június 18-án hajnalban Csepelen, az egyik tízemeletes panelházban. A katasztrófavédelem a halálos lakástűz kapcsán arra figyelmeztet, hogy a lakástüzek okozta tragédiák megelőzhetőek egy néhány ezer forintos füstérzékelővel.
18
jún

A legjobb pályamunkákból kiállítást nyitottak, a legjobban teljesítő osztályok pedig terepsétán vehettek részt

16 újpesti általános iskolából több mint 500 alkotás érkezett a Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont által meghirdetett „Tündöklő tavasz” című rajzpályázatra. A pályamunkákat nyolc korosztályra bontva értékelték, és összesen 90 kisdiákot díjaztak. A legjobbnak ítélt alkotásokból ingyenesen látogatható kiállítás nyílt a Lóverseny téri Közösségi Házban, a legjobban teljesítő osztályokat pedig terepsétával jutalmazták a szervezők.
18
jún

49 körözött személyt fogtak el a rendőrök egy kéthetes akcióban

Negyvenkilenc embert fogtak el a rendőrök egy kéthetes körözési akció során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Volt akit emberölés előkészülete miatt kerestek.
17
jún

Nem a TAJ-kártyát, hanem a tb-kiskönyvet szüntetik meg

Nem a TAJ-kártyát, hanem az úgynevezett tb-kiskönyvet szünteti meg fizikai formájában a kormány – erre hívta fel a figyelmet az Országos Kórházi Főigazgatóság.
17
jún

Egyedül is biztonságban – Rendőrségi kisokos a nyári szünetre

Ahogy beköszönt a nyári vakáció, a gyermekek többsége táborokba indul, nagyszülőkhöz utazik, vagy akár életkoruk és érettségük miatt otthon maradnak felügyelet nélkül. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyári kisokossal hívja fel a figyelmet a nyári időszak rejtett veszélyeire és a megelőzés fontosságára, kiemelten arra az esetre, amikor a gyerkőcök egy rövid időre esetleg szülői felügyelet nélkül maradnak.
17
jún

Villamospálya-felújítás a Nagykörúton – változások a 4-6-os vonalán

Ha a nyárra utazást terveztél Budapesten belül, és gyakran használod a 4-es vagy a 6-os villamost, érdemes előre felkészülnöd: június 22-től július végéig felújítják a Nagykörút egyik legfontosabb szakaszát, a Szent István körúti villamosvágányokat. A munkák idején a villamosok csak Dél-Buda és a Jászai Mari tér (Vígszínház) között járnak, a Széll Kálmán tér és a Nyugati pályaudvar közötti szakaszt pótlóbuszokkal lehet majd elérni.
17
jún

Kedd éjszaka filmforgatás miatt több újpesti autóbuszjárat közlekedése is módosul

Június 17-én kedden 20 órától, június 18. szerda 4:30-ig több újpesti autóbuszjárat közlekedése is módosul filmforgatás miatt. Az érintett buszjáratok: 96, 196, 296, 122E, 147.