Összes hír

9
máj

„Ez a pillanat az enyém!” – Károlyis siker a szép beszéd ünnepén

Kiemelkedő eredményt ért el az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium egyik diákja a Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntőjében. Páncsity Panna 11.A osztályos tanuló Kazinczy-emlékérmet kapott a zsűritől.
8
máj

Felszállt a fehér füst, „Habemus papam!” – Robert Francis Prevost személyében megválasztották az új pápát

A katolikus egyház hívei világszerte örömmel fogadták a hírt, miszerint megválasztották a Vatikán új államfőjét, Szent Péter 267. utódját. Vatikán új államfője XIV. Leó néven fog a pápai trónra ülni.
8
máj

Féláron fagyizhatunk Újpesten is

Május 8-a a magyar fagylalt napja. Az ünnep célja, felhívni a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra. Ebből az alkalomból országszerte több mint 100 helyen lehet féláron fagyizni. Az akcióhoz újpesti cukrászda is csatlakozott.
8
máj

Bölcsődei beiratkozás

Május 15-éig adhatják be a szülők a kérelmeket, ha szeretnék, hogy gyermekük szeptembertől bölcsődébe járjon. Ezt online és személyesen is megtehetik.
8
máj

Ismét fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből – továbbra is kérdéses, hogy ki lesz a katolikus egyház új vezetője

A szerda esti eredménytelen szavazás után csütörtökön folytatódott a konklávé a Vatikánban, amelyen arról döntenek, ki lesz az új egyházfő. A konklávé második napjának első két szavazási fordulója sem hozott eredményt.
8
máj

Ovisulis segítők expója

Érdeklődő gyerekek, diákok, szülők és pedagógusok vettek részt azon a szerdai eseményen, amelyet az Újpesti Ifjúsági Házban rendeztek meg, és ahol az ovisulis segítők mutatkoztak be, valamint ismertették mindazon tevékenységeket, amelyeket a közösség érdekében végeznek.
8
máj

Májustól előjegyzéssel fogadják a tüdőszűrésre érkezőket az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetben

A várakozási idő csökkentése és a páciensek kényelmének növelése érdekében 2025. május 5-től a tüdőszűrés kizárólag előzetes időpontfoglalással vehető igénybe az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetben. Az intézkedéstől azt várják, hogy csökken a zsúfoltság, gyorsabbá válik az ügyintézés, és összességében gördülékenyebbé válik a vizsgálatok lebonyolítása.
8
máj

Május végén újra muskátliosztás Újpesten

Idén május 29-én és 30-án lesz a már hagyományos muskátliosztás Újpesten.
7
máj

Felelős állattartás napja – Ingyenes családi rendezvény vasárnap a Rex Állatszigeten!

Május 11-én, vasárnap a Rex Kutyaotthon Alapítvány szervezésében, a felelős állattartás napja alkalmából ingyenes, egész napos családi rendezvényt tartanak a káposztásmegyeri Farkas-erdő mellett található Rex Állatszigeten.
7
máj

Városi séta és mozizás a fővárosban a közlekedési kultúra napján

Május 11-én, vasárnap a közlekedési kultúra napján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) városi sétával, közös mozizással és egy installációval hívja fel a figyelmet arra, hogy mindannyiunk közös érdeke és felelőssége az, hogy javuljon hazánkban a közlekedési kultúra.