Összes hír

7
márc

Két Újpest-Ferencváros-derbi lesz ugyanazon a héten

Április elején négy napon belül kétszer lép pályára az Újpest FC az ősi rivális Ferencváros ellen. A lilák április 2-án, szerdán a Magyar Kupa-negyeddöntőjében, majd április 6-án a bajnokság 26. fordulójában csapnak össze a zöld-fehérekkel. Mindkét mérkőzést idegenben, a Groupama Arénában játsszák.
6
márc

Az alaptörvényben tiltják be a kábítószereket

Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy Magyarország Alaptörvényében rögzítik a kábítószerek előállításának, terjesztésének, használatának és népszerűsítésének tilalmát. A bejelentés egy rendőrségi sajtótájékoztatón hangzott el csütörtökön, Budapesten.
6
márc

Bombariadó volt egy újpesti iskolában

Bombafenyegetést kapott egy újpesti általános iskola március 4-én, hétfőn kora este. A rendőrség nem talált robbanószerkezetet az intézményben, és hamar kiderítette, hogy a fenyegető telefonhívások mögött hat fiatal áll, akik korábban az iskola tanulói voltak.
6
márc

Március 15-től elérhetők az szja-bevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint idén is március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek az eSZJA-oldalon. A NAV évek óta külön kérelem nélkül készíti el több mint ötmillió magánszemély bevallási tervezetét, így az érintetteknek nincs teendőjük a dokumentum elkészítésével.
6
márc

Megváltozik a szakrendelők időpontfoglalási rendszere

Megváltozik a járóbeteg-szakellátás időpontfoglalási rendszere a rendelet szerint, amely szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben. A betegeknek ezentúl nem lesz kötelező a lakóhelyükhöz tartozó szakrendelőbe menniük, szabadon dönthetnek, melyik egészségügyi intézményt keresik fel panaszaikkal.
6
márc

Híres újpesti épületek – Az Apolló-ház

Az Árpád út 77. alatt található Apolló-ház leginkább azért nevezetes, mert több, mint nyolc évtizeden át itt működött a legendás Apolló (később Fény, majd Lux) mozi, de a két világháború közötti időszakban az épület harmadik emeletén kapott helyett az akkori Újpesti Napló szerkesztősége is.
5
márc

Közeledik a költési időszak, így előzhetjük meg a madarak “támadásait”

Tavasszal gyakran találkozhatunk olyan madarakkal, amelyek dühödten csapódnak ablakoknak vagy autók visszapillantó tükrének. Ez nem agresszió, hanem félreértés: a hím madarak saját tükörképüket látva azt hiszik, riválissal állnak szemben, és kitartóan harcolnak, akár végkimerülésig.
5
márc

Marad Bartosz Grzelak az Újpest kispadján

A csakfoci.hu információi szerint továbbra is Bartosz Grzelak irányíthatja az Újpest FC csapatát, a klub egyelőre nem tervezi a lengyel-svéd vezetőedző menesztését.
5
márc

Történelemről és lélektanról is szívesen ír Mészáros Dóra, a babitsos költőpalánta

Mészáros Dóra, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium kilencedikes tanulója általános iskola felsős kora óta ír verseket, melyekkel több díjat is elnyert. A tehetséges költőpalánta műveit, köztük a március 15-i nemzeti ünnep kapcsán is aktuális Kiváltság című költeményt közöljük az Újpest Média felületén.
5
márc

Megfordult a trend a kgfb-díjaknál

Több mint két év folyamatos emelkedés után csökkenni kezdtek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kgfb-indexéből. A 2023 utolsó negyedévében mért 1,2 százalékos csökkenés révén az átlagos éves díj visszatért az egy félévvel korábbi, 57 ezer forintos szintre.