Június 21-től július 27-ig szünetel a vasúti közlekedés a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között is, pályakarbantartás miatt. A munkálatokat a MÁV a nyári vakációhoz időzítette, amikor kisebb az utasforgalom.
Szünetelni fog a vonatforgalom a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint az esztergomi vonalon a Nyugati és Angyalföld vasútállomás között bő egy hónapon át. A június 21-én kezdődő és július 27-ig tartó karbantartási munkálatokhoz igazodva jelentősen módosul több vasútvonal menetrendje.
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának közleménye szerint a vágányzárat a vakációhoz időzítette a vasúttársaság, ugyanis a tanév végétől jelentősen mérséklődik az utasforgalom, így kevesebbeket érint a korlátozás, a menetrendi változás.
A Nyugati pályaudvar és Rákospalota–Újpest közötti szakaszon kieső vasúti forgalom pótlásáról, a járatsűrítések finomhangolásáról, az erősítések, sűrítések részleteiről, és a menetrendekről még zajlanak az egyeztetések, azonban több intézkedés is életbe lép.
A térségben közlekedő helyközi Volánbusz-járatok sűrűbben indulnak majd, emellett a BKK-val együttműködve a fővárosi járatok menetrendjének sűrítését is tervezik.
A vármegye- és országbérlettel rendelkező utasoknak nem jelent pluszköltséget az átszervezés, számukra nincs szükség további jegyváltásra. A vasúti jegyeket és bérleteket az érintett alternatív útvonalakon közlekedő, kijelölt Volánbusz- és BKK-járatokon is elfogadják.
A vágányzárra a Rákosrendezőt érintő pályakarbantartás miatt van szükség. „A saját forrásból végzett rekonstrukció során 11 váltót (kitérőt) cserélünk, összesen több mint másfél kilométernyi vágányt építünk át, 700 méteren ágyazatrostálást végzünk, síneket, valamint 1100 betonaljat és több mint 800 talpfát váltunk ki újakkal. A felsővezetéki és biztosítóberendezési feladatok részeként a váltókat bekötjük a vonóvezetékes rendszerbe, tengelyszámlálók telepítünk, továbbá részben megújul a felsővezeték-hálózat is, ugyanis mintegy 3 kilométernyi felsővezetéki hosszláncot cserélünk. A Nyugati pályaudvar területén is végzünk egyidejűleg feladatokat, ugyanis két váltó csatlakozó vágányszakaszainál, körülbelül 100 méteren helyreállítjuk az ágyazatot.” – olvasható a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának közleményében.
A pályakarbantartás során 8500 tonna zúzottkövet rostálnak át és 2100 tonna védőréteget használnak fel, valamint sínszálakat is cserélnek majd. A vágányzári munkálatok után megszűnhetnek a több perces késéseket okozó sebességkorlátozások.
Érdemes tehát a kérdéses időszakban – június 21. és július 27. között –nem rutinból közlekedni, hanem az utazás tervezésekor előzetesen tájékozódni a MÁV-csoport oldalán.
A végleges menetrendeket várhatóan június első hetében lehet majd elérni a MÁV online felületein.
Képek forrása: MÁV-csoport