Érdeklődő gyerekek, diákok, szülők és pedagógusok vettek részt azon a szerdai eseményen, amelyet az Újpesti Ifjúsági Házban rendeztek meg, és ahol az ovisulis segítők mutatkoztak be, valamint ismertették mindazon tevékenységeket, amelyeket a közösség érdekében végeznek.
Ezen a héten szerdán mutatkoztak be az óvodai-iskolai szociális segítők az Ifjúsági Házban. Ők azok, akik Újpesten több mint 50 oktatási és nevelési intézményben látnak el szociális segítői feladatokat. Emellett hasznos munkát végeznek a közösségépítés, a stresszkezelés, a tanulás, a szociális kompetencia és a kommunikáció területén is.
Ők azok a „láthatatlan kezek”, akik az intézmények dolgozóit, a gyermekeket és a szülőket egyaránt segítik. A rendezvényen az érdeklődők arról is képet kaphattak, hogy miben kérhetnek segítséget, illetve milyen egyéni és csoportos prevenciós munkát végeznek a segítők.
A program során részletesen bemutatták azokat a foglalkozásokat, valamint a különböző prevenciós eszközöket is, amelyekkel a szociális segítők dolgoznak. A résztvevők tájékoztató füzeteket is kaptak, amelyek segítenek eligazodni abban, kik és milyen helyzetekben fordulhatnak az óvodai-iskolai szociális segítőkhöz. A rendezvényen néhány próbafoglalkozást is bemutattak az érdeklődőknek.
A gyerekek elsősorban egyéni konfliktusos helyzeteik feloldásában, valamint pályaorientációs kérdésekben kérhetnek segítséget. A szülők gyermeknevelési kérdésekkel, óvodai vagy iskolai konfliktusokkal, illetve bármely, gyermekük intézményi életét érintő problémával is megkereshetik a segítőket. Az oktatási-nevelési intézmények dolgozóit pedig főként a gyermekvédelmi jelzések és problémák feltárásában támogatják, illetve prevenciós tevékenységet is végeznek egyéni és csoportos formában.
A szociális segítők feladatai igen sokrétűek: hidat képeznek, és közvetítői szerepet töltenek be a Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint az oktatási-nevelési intézmények között. Emellett csoportfoglalkozásokat, workshopokat is tartanak, és együttműködnek védőnőkkel, gyógypedagógusokkal, iskola- és óvodapszichológusokkal, valamint családsegítőkkel is. Segítik a tanulási motiváció felélesztését, a pályaorientációs döntéseket, az asszertív kommunikáció elsajátítását, fellépnek a bullying, azaz a bántalmazás különböző formái ellen, sőt még napközis és élménytáborokat is szerveznek a gyerekeknek és diákoknak.