Belülről alig ismertem a Dunánál lévő két nagy sárga házat, mert nem nagyon vendégeskedtem a környéken. Egyszer Polónyi Ildiéknél jártam a MAHART házban, egy születésnapi zsúron, később, gimnazistaként Holba Sanyiékhoz mentünk fel néhányszor, amolyan együtt tanulásos magnóhallgatásra.
Általánosban évfolyamtársak voltunk Sambóval, de ő a másik, a vegyes osztályba járt, és mi, a „tiszta fiúk” nemigen barátkoztunk velük. A középső
lépcsőházban (vagy azok egyikében) laktak, parkra, illetve a téli kikötőre néző lakásban. Vele a Könyvesben kerültünk egy osztályba és ott barátkoztunk össze. Hozzájuk felmentünk néha. Nem sokan és nem rendszeresen. Megcsinálni egy házi feladatot, felkészülni egy dolgozatra egy nagyobb feleléstől félve, és persze
Elvist meg Celentanót hallgatni, mert akkor még csak neki volt magnója az osztályból. Sambó nyitott, segítőkész volt, és mindent szívesen osztott meg velünk, mármint azokkal, akikkel barátkozott. Nagyon jól tanult, afféle eminensnek számított, amihez nemcsak adottságai járultak hozzá, hanem az a
háttér, amiben felnőtt. Egyedüli gyerek volt és négyesben éltek anyai nagymamájával. Ma is emlékszem a tündéri, csupa jóság nénire. Hordószerű kövérsége, kedvessége, ha akarom, ma is előttem van, de mindig fekete vagy sötét ruhában. Hasonlóan termetes volt Sanya édesanyja, Hajnalka néni is. Belőle állandó derű fénye áradt, szép vonású, kerek arcán mindig ott bujkált a felragyogni készülő mosoly. Sanya az ő alkatukat örökölte, ezért is választotta a súlylökést sportágának. De ami a Holba családnál töltött délutánokból, koraestékből leginkább rögződött bennem, az apukájának, Sanyi bácsinak a képe, amint ül a heverőn, előtte dohányzóasztal és rakosgatja a passziánszt. Szakasztott úgy nézett ki, mint Humphrey Bogart, még termetre is, legfeljebb valamivel volt teltebb az arca. És csak rakta a kártyát, mintha Casablancában
épp annak próbálna a végére jutni, kijut-e Ilsa és László a nácik gyűrűjéből, az ő, vagyis Rick segítségével? Miközben Sam játszotta ugye azt a bizonyos dalt a zongorán. Sanyi bácsi sokáig a Lehel piac igazgatója volt és utána is vezető állásban dolgozott, de amiért jó volt vele találkozni az az, hogy mindenről volt véleménye, bármihez hozzá tudott szólni, méghozzá érdemben! Valami fanyar
lényeglátással, előremutató tanáccsal vagy bíztató, mosolygós brummogással.
Hogy a nagymama jósága, Hajnalka néni ragyogása és Sanyi bácsi szelleme milyen eredménnyel járt, arra álljon itt, hogy Sambó simán vette az egyetemet és Dr. Holba Sándor – ahogy felette is elszálltak az évek – szülész nőgyógyász
osztályvezető főorvosként ment nyugdíjba. De soha nem tudtam a messzi távolból úgy fordulni hozzá, hogy ne azonnal segített volna. Egy tanáccsal, egy véleménnyel, egy ajánlással, egy visszahívással, egy telefonszámmal, meg azzal,
hogy: „megbeszéltem, hivatkozzatok rám!” Ilyen lett. Ezt hozta otthonról.
RÉTI JÁNOS