Teljesen hülye vagy? Férfiember páros évben nem házasodik! Magyarázta egy cimborám teljes meggyőződéssel azt a szerinte kőbevésett alapvetést, miszerint olimpiát, foci-Európa- és (leginkább) világbajnokságot nézünk a páros évek nyarán egy hónapon át, előtte felkészülünk, utána levezetünk, de semmiképpen sem nősülgetünk összevissza.
Arra ott vannak a páratlan esztendők, ha már mindenáron ilyesmire vetemednénk. Mondta nagy elánnal, én meg sportrajongóként is hímsoviniszta dumának tituláltam, balgaságnak, egy meccset azért minden világbajnokságon ki lehet hagyni. Na persze ott van a hosszú esküvői készülődés, az is belekerülne néhány meccsbe, ez egészen bizonyos, itt pedig elbizonytalanodtam. A magamfajtának mindig egy páros év nyara a legszebb nyár, főleg, ha labdarúgó-világbajnokságot rendeznek, emlékszem mindegyikre, nem csak a meccsekre, de az azokhoz kapcsolódó helyszínekre, történetekre, csalódásokra és sikerekre, barátságokra és szerelmekre. Vajon máshogy alakult volna az életem, ha nem nézem fekete-fehér tévén a ’86-os mexikói, számunkra ugyan rosszemlékű, de mindmáig utolsó vb-t, és nem élem át életem első nagy csalódását, a verhetetlennek hitt magyar válogatott szovjetektől kapott átkozott hatosát? Vagy nem látom Maradona legendás szólógólját, majd a felháborító kézzel ütött gólját az angolok ellen, és nem szembesülök már hatévesen a zsenialitás és a csalás döbbentő elegyével? Soha nem felejtem el 1990 nyarát, mikor a nagymamánál néztük az olaszországi vb meccseit, az elrendelt „hasznos” foglalatosságok helyett, így éghetett belénk örökre az angolok vesztes tizenegyespárbaja a németek ellen, az elődöntőben, és így lettünk örökre angol-drukkerek, ezáltal örök futballvesztesek, hisz az angolok sosem nyernek, csak ezt akkor még nem tudtuk, bár sejthettük azért. De nem feledem azt a sírva nyilatkozó ír drukkert sem, aki érthetően nem bízott az írek továbbjutásában, de miután ez mégis megtörtént, a felesége válással, a főnöke kirúgással fenyegette, ha nem tér azonnal haza, ő mégis maradt imádott csapata mellett. Pontosan emlékszem Baggio kihagyott tizenegyesére és a brazilok győzelmére a ’94-es világbajnokság döntőjében, amit az általános iskola végén, egy balatoni táborban tekintettem meg sokadmagammal. Itt vált igazi közösségi élménnyé a meccsnézés: a következő világbajnokságot, felnőttkorom hajnalán, már egy kiskocsmában néztük szinte végig a barátaimmal, és sörrel a kézben, tátott szájjal bámultuk, ahogy Zidane művészi szintre emeli a focit. 2002-ben egy balatoni nyári munkát, rettenetes csúszdafestést tett elviselhetőbbé Ronaldo és Ronaldinho varázslata, és keserűbbé az angolok újabb kiesése. Négy év múlva szörnyű nyár jött, sok munkával, kihagyott meccsekkel, és persze elvesztett angol tizenegyespárbajjal, na meg a híres inzultussal, amit Zidane követett el Materazzin. 2010-ben a vuvuzelák elviselhetetlen hangja és egy még annál is csúnyább szerelmi csalódás szomorította a dél-afrikai világbajnokság élményét, na meg a spanyolok elsöprő játéka és az angolok menetrendszerű, szerencsétlen kiesése. Aztán négy éve, még éppen csak hogy befejeződött a brazíliai vb a németek diadalával, már vártam is, hogy peregjen le megint négy esztendő, és kezdődjön az újabb focidzsembori Oroszországban. Lepergett végre, kezdődik menten, már csak egy hónapot kell valahogy kibekkelni. Én meg végül páratlan évben nősültem.
Juhász Mátyás