Péni István neve már senkinek sem ismeretlen, hiszen az UTE huszonegy éves sportlövője remek eredményeket ért már el az elmúlt években. De mi mindent kell háttérbe szorítani, ha valaki élsportoló szeretne lenni, és egyáltalán megéri-e mindez? Az ifjúsági olimpiai- és ötszörös junior Európa-bajnok többek között erről vall.
– Rengeteg mindenről le kellett mondanom, hogy erre a szintre jussak, hiszen minden, iskolában eltöltött nap után az volt az első, hogy a lőtérre rohantam, és a hétvégéket is ott töltöttem, amikor épp nem volt versenyem. Képes vagyok reggel nyolctól este nyolcig is lőni ‒ meséli az UTE sportlövője.
Istók családjában nem volt újdonság a fegyverhasználat, hiszen édesanyja és édesapja is sportlövő. Többek között ezért is tudják pontosan, milyen nehéz összeegyeztetni a közös programokat és a sportolást. De mi a helyzet a barátok esetében?
– Annak ellenére, hogy a legtöbb helyen mindig örömmel fogadtak, rengetegen irigykedtek az eredményeimet látva, és sokszor kívülállónak éreztem magam, mert nem tudtam részt venni a mindennapokban. Nem jártam el bulizni, nem is nagyon volt magánéletem, de sosem voltam egyedül, mivel a gyermekkori barátaimmal hihetetlenül szoros kapcsolatom alakult ki ‒ mondta.
Istók a budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakát végzi angol nyelven és két felsőfokú nyelvvizsgája van. Nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is maximalista, tudniillik mind az általános iskolai, mind a gimnáziumi évei alatt jeles tanuló volt.
– Voltak nehezebb időszakok, és nyilván örülnék, ha több szabadidőm lenne, de ez egy olyan sportág, ahol az edzéseken és versenyeken túl is mindig van mit csinálni. Szerencsére sosem éreztem, hogy abba akarom hagyni, mindig látom magamon a fejlődést. Ráadásul olyan ajtók nyíltak meg előttem, és olyan kapcsolatokat sikerült kialakítanom, amelyekkel rengeteget nyertem.