Én? Nem vagyok Pisti. Ön? Tán Ön sem. Akkor kicsoda az a Pisti? Egy író, vagy egy katona, esetleg egy hentes. Inkább egy zsoké, még inkább egy száztízes mellbőségű kereskedelmi iskolai tanár. Rákkutató. Kivégző és kivégzett. Hős és átlagember. Mindenki és senki. Azaz Én. Vagy Ön.
Örkény István 1969-ben írta a Pisti a vérzivatarban című művét, melyet sok drámatörténész Az ember tragédiájának továbbértelmezéseként aposztrofál. Vagyis Örkény groteszkségével fűszerezett örökérvényű emberiségdráma ez a darab, és bár kulisszája a (vér)zivataros huszadik század, de ma is teljesen aktuális. Már-már kortárs. Hiszen az új században is mindenki próbál boldogulni valahogy, ki-ki aszerint, hogy milyen lapokat osztott neki a sors, különféle foglalkozásokban és helyzetekben, kissé tudathasadásos állapotban, mert egy személyben vagyunk sokfélék, egyszerre gonoszok és jók, boldogok és elveszettek, szeretők és gyűlölők, sokszor egyszerre vagyunk az alfa, mi több, az omega. A darab színlapja szerint jelen van ugye Pisti, aki minden e cikk elején felsorolt foglalkozást űz, és szereplőként vannak jelen előnyös és kevésbé előnyös tulajdonságai: Tevékeny Pisti, Félszeg Pisti, Kimért Pisti. Egyként mindenki. Örkény a darabja kapcsán a portugál költőt, Fernando Pessoát citálja, aki négy különböző néven írt négyféle, egymáshoz nem is hasonlító verseket, így négy néven lett világhírű költő. „Egynek lenni börtön”, írta a jeles luzitán poéta. Ez lehetne a mottója a GlobART társulat Pisti a vérzivatarban előadásának is, melyet az Újpest Színházban láthat a nagyérdemű. A nyitójelenetben hatalmas köteleken, marionettbábúként lógnak a szereplők, ugyanazt a szöveget mondva, egyként, de sokfélén. Az összművészeti társulat tragikummal, humorral, árnyjátékkal, tánccal, zenével teszi teljessé ezt a sokféleséget. Előadásukban fanyar örkényi groteszkséggel mutatják meg, hogy Pisti nem csak Ön és én, hanem bizony mi vagyunk. Mindannyian.
Juhász Mátyás