Rap a nyakban

G.Z.: Curtis bátyjaival nagyon jóban voltam akkor is, amikor ő még kisgyerek volt. Mindig hozták magukkal a kis Atikát, hogy nagyon szereti a zenénket, és ő is rapper akar lenni. Egyszer egy koncertünkön a Keleti oldal, nyugati oldal szólt éppen, amikor feltették hozzám a színpadra, hogy tudja kívülről a szöveget, hadd nyomja. Mivel a Széki-testvéreknek igen nehéz ellentmondani, így semmi akadályát nem láttam a dolognak, felvettem a nyakamba, tartottam neki a mikrofont és elrappelte az egész számot. Ugyan kicsit vékonyabb hangon, mint manapság, de már akkor is nagy tapsot kapott.
C.: Ez óriási lökés volt számomra. Mondjuk, aki kisgyerekként a Ganxsta Zolee mellet nyomja a színpadon, és felnőttként nem lesz belőle rapper, az nem normális. Tényleg nagyon sokat köszönhetek a Zolinak. Az első lemezemet is neki mutattam meg először.
G.Z.: Nagyon büszke vagyok, hogy a nyakamban kezdte a karrierjét, és ilyen messzire jutott. És még hol van a vége? Hát hallod, ahogy rappel? Ezt persze tényleg nekem köszönheti. (nagy röhögés)
C.: Az Újpest Napokon is felmegyek a Zoliékhoz egy számra. Csak már nem ülök a nyakába. De komolyan, mindig nagy megtiszteltetés velük együtt játszani.
G.Z.: Amikor indult a Ganxsta Zolee és a Kartel, akkor egyfolytában azt kaptuk, hogy mi nem is igazi rapperek vagyunk, mert a metal hadszíntérről érkeztünk. És ez igaz is, de könyörgöm, a metal, a punk és a gengszterrap teljesen egy tőről fakad. Mindegyik a periférián működik, a lázadásról szól, és soha nem lesz mainstream. Lehet, hogy azóta a sok tévés, rádiós és filmes szereplés miatt ismert lettem, de a zenekar ugyanolyan underground banda, mint húsz éve, a kezdetekkor volt.
C.: Azok a zenekarok, akik a Zoliékkal együtt kezdtek el zenélni, már csak retro bulikon játszanak, míg ők a mostani bandákkal együtt nyomják. G.Z.: Mondjuk, nem is szeretnék a retro kategóriába kerülni. Előbb jutok a temetőbe, mint oda.

Curtis, ti a Majkával azért könnyebben népszerűsíthető zenét játszotok.

C.: Majka alapvetően egy népszerű műsorvezető, egy tévés csávó, aki imádja a rapet, és nagyon jó rappel. Én meg hozom a mocskot, az utcát, a telepet, és úgy néz ki, hogy ezek elegye iszonyú jól működik.
G.Z.: Ők azért a popszcénában is eladhatóak. Megkajálják őket olyan emberek is, akik a vadabb rapet nem feltétlenül szeretik. Minket azért nem nagyon.
C.: Igen, de annak ellenére, hogy folyamatosan telt házas bulikat csinálunk, és a Belehalok című számunkat majdnem negyvenmillióan látták a neten, a rádiók mégsem játsszanak minket sem.

A lázadó rap és a „kereskedelmitévés” bulvárszereplések hogy férnek meg együtt?

G.Z.: Úgy, hogy én itt is, ott is magamat adom. Szívesen hívnak a tévékbe, mert biztos mondok egy-két jót, de ha megpróbálom becsempészni a zenekart is, akkor már mindenki vakarózik, hogy az azért sok.
C.: Én ugye főleg egy műsorban vagyok mostanság, ahol magamat kéne adnom, ha viszont azt szeretnék, hogy mást csináljak, akkor mindig összeveszünk. Nehéz megtalálni az egyensúlyt.

Az teljesen egyértelmű, hogy újpestiként Curtis miért Újpest-drukker, de te Zoli, miért a lila-fehéreknek drukkolsz?

G.Z.: Hát, édesapám, Zana Józsi bácsi, vagyis, ahogy a kislányom hívja, Jocó papa miatt. Ő ugyanis Újpesten született, sőt a nagypapa még a Zsengellért nézte áhítattal. Szóval, bár én már Angyalföldön születtem, és ott is éltünk, apám mégis Dózsa-meccsre vitt ki. Játszott még a Bene Feri, a Dunai, a Fazekas Kapa. Aztán megláttam a legnagyobb királyt, egy hosszú hajú rocksztárt, Maradona után minden idők legjobbját, Törőcsik Andrást. Apámmal tátott szájjal bámultuk, ahogy játszik. Nyilvánvaló, hogy örökre Újpest-szurkoló lettem.

C.: Mondom én, hogy jó srác a Zoli.