Ratatics Péter újabb exkluzív interjút adott!

  •  
  •  
  •  

Ratatics Péter, az Újpest elnöke az M4 Sport csatornaigazgatójának adott exkluzív interjút, melyben többek között szó esik a konkrét célokról és a keret megerősítéséről is.

Ratatics az M4-nek elmondta, két-három éven belül szeretnék helyreállítani az alapokat.

Ez nemcsak a sportszakmai részre vonatkozik, szeretnénk az irodai működést, a klubról alkotott imidzset is rendbe tenni” – mondta el az interjúban, majd hozzátette:„Idén az volt a kitűzött célunk, hogy az első hatba legyünk. Az erősítéseknek folyamatosnak kell lenniük. A legutóbbi nyári átigazolási időszakban sok játékost kellett igazolnunk, mostantól azonban a finomhangolás időszaka következik. Még két-három átigazolási ablakra van szükségünk ahhoz, hogy a jó nemzetközi kupaszereplésre alkalmas keretet állítsunk össze.”

A beszélgetésben elmondta továbbá, hogy öt-hat éven belül lesznek finomhangolások, de továbbra is kitartanak amellett, hogy a keret felét magyar játékosok alkossák.„Életkor tekintetében nyolcvan százaléknak harminc év alatt, negyven százaléknak huszonöt év alatt kell lennie. A harmadik szabályunk, hogy az utánpótlásunkra építsünk. Az pedig alapvetés, hogy teljesítmény alapú értékek mentén igazolunk, nem számít ki kinek a kije.”

Az interjúból hétfőn egy hosszabb részletet láthatnak a Góóól!2 című műsorban, míg az m4sport.hu-n a teljes beszélgetés is megtekinthető lesz az adás után – írta a csatorna.