Merőleges beállású parkolóhelyeket festettek fel a Laborfalvi Róza utcában Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő kezdeményezésére.
– Több jelzést is kaptam az itt lakó újpestiektől, hogy nagy gondot okoz, hogy ebben a parkolóban nincsenek felfestve a parkolósávok – mondja a képviselő. – Ez tényleg óriási nagy problémát jelentett a helyi lakosoknak, hiszen mindenki tapasztalhatja, hogy ha autóstársaink úgy állnak be, hogy másfél, de akár két autó helyét is elfoglalják, az rettentő bosszantó.
Újpest önkormányzata felkarolta ezt a problémát, és jelenleg a parkoló sávozása zajlik.
– Ozsváth Kálmán régóta képviseli ezt az igényt és most sikerrel járt – hangsúlyozza dr. Zsigmond Barna Pál, a társadalmi kapcsolatokért felelős alpolgármester. – Meghallgatva a környéken lakók igényeit, most felfestésre kerülnek ezek a parkolósávok, és reméljük, hogy ezentúl az itt lakók még rendezettebb körülmények között tudnak majd parkolni.
DV
(fotó: Várai Mihály)