November 30-ig lehet szavazni az Év fájára. A három jelölt: a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár – közölte az Országos Erdészeti Egyesület.
A november első hetében elindított online voksoláson az év fafaját választhatják meg a résztvevők. A szakmai kuratórium által előzetesen meghatározott hazai őshonos fafajokra november 30-ig lehet szavazni a www.azevfaja.hu/szavazas oldalon, ahol megtekinthető a szavazás állása is, amelyet november 28-tól az eredmény kihirdetéséig elrejtenek.
Az Év fája szavazás jelöltjei: a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár.
A kecskefűz fatermetű egyedei ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették. “Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él, az Alföldön kimondottan ritka. A húsvéti barkát részben ez a faj szolgáltatja” – olvasható az Országos Erdészeti Egyesület honlapján.

A hamvas éger a környező magashegységekből származik, főleg a Dunántúl ligeterdeiben fordul elő. Korábbi, erdészeti célú ültetésének utolsó maradványai még fellelhetők a Nagyalföldön, kisszámú hazai előfordulása miatt kíméletre, védelemre szoruló fafaj.

A rezgő nyár hegy- és dombvidékeink jellemző pionír fafaja, fontos szerepe van az erodált, lepusztult talajok újraerdősülésében. A rezgő nevet onnan kapta, hogy a legkisebb szélmozgás hatására levelei lazán elkezdenek “rezegni”, innen a szólás “reszket, mint a nyárfalevél”. Elegáns megjelenésével növeli erdeink esztétikai értékét, számos faj kötődik hozzá – olvasható a fafajról.

Az eredményt az Országos Erdészeti Egyesület a honlapján és a Facebook-oldalán hirdeti ki december 1-jén.
További információ itt érhető el.
Az Év fája szavazás célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, valamint az ismeretterjesztés. A 2025-ös esztendő fája a szavazatok alapján a korai juhar lett.
BK