Augusztus 13-án az Újpesti Polgármesteri Hivatal díszterme adott helyet annak a sajtótájékoztatónak, melyen Monok polgármestere, Szepessy Zsolt mutatta be az önkormányzat által elfogadott és szeptembertől már használatos szociális kártyát. A cikk megjelenése után több olvasó megkeresett minket kérdéseivel, melyekre ebben az írásban igyekszünk választ adni.
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}
Szerkesztőségünket egy újpesti olvasó kereste meg: 2002-ben vált munkanélkülivé, 51 évesen kevés esélye van, hogy hivatásának megfelelő munkát vállaljon.
– Egy évig jártam csak középiskolába, mivel fiatalon elmentem dolgozni. Kezdetben két műszakot is vállaltam, aztán férjhez mentem, megszülettek a gyermekeim, nem volt időm felkészülni és letenni az érettségit. Anélkül ma félember vagyok, hiába a közel 30 éves könyvelői tapasztalatom. 300 cégnek dolgoztam, aztán 28 év munkaviszony után munkanélkülivé váltam. Havonta 28,500 Ft segélyt kapok, és folyamatosan keresek munkát; ebben a munkaügyi központ is sokat segít, de manapság, ahogy mondtam, sok esetben már nem a megszerzett tapasztalat számít. A bevételem a 30 ezret sem éri el, a kiadásom – csak a számlák! –majdnem 40 ezer forintra rúgtak. Ha a családom és a barátaim nem segítenének ki néha-néha, nem tudom, mihez kezdenék; cserébe segítek nekik a pénzügyi dolgokban, az adópapír kitöltésében, tanácsot adok… Minden hónapban első dolgom az, hogy befizetem a számlákat, porciózom az élelmiszereket; gyógyszerekre már alig futja. Én valóban csak a legszükségesebb dolgokat vásárolom meg, sosem alkoholra költök, nem járok játékterembe… Ha bevezetik a szociális kártyát, miből fizetem ki a számlákat, ha abból csak élelmiszert vásárolhatok? Valóban szükséges ez a korlátozás?
– Újpest is gondolkodik a szociális kártya bevezetésében? Erre utal a sajtótájékoztató helyszíne? – kérdeztük dr. Derce Tamás polgármestert.
– Nem, erről nincs szó. A monoki polgármester régi jó barátom, csupán segítséget nyújtottam neki azzal, hogy felajánlottam a dísztermünket a sajtótájékoztató megrendezésére, ezáltal segítve a téma iránt érdeklődő médiumok munkáját is. Nincs szó a kártya bevezetéséről, mivel úgy vélem, hiányoznak a megfelelő törvényi feltételek. A személyiségi jogokat manapság nagyon szigorúan kell vennünk, többek közt ez is az akadálya.
– Néhány olvasónk úgy vélte, a szociális kártya bevezetésének indoklása túlzottan általánosít.
– Nézze, természetesen nem szabad általánosítani, ugyanakkor azt is gondolom, hogy a segélyezés rendszere hadilábon áll. Nem kontrollált, nem korlátozott. A rendszeres segélyt kapók esetében jó volna néha egy alapos környezettanulmány, mint ahogy a tisztességes országokban ez meg is tud valósulni. Nálunk erre nincs lehetőség. Emlékszem, régebben, amikor a postások vitték ki a segélyt, előfordult, hogy valaki egy-két nappal később kapta meg az összeget. Azonnal kihívták a televíziót, és úgy hangzott el az adásban, hogy késve kapták meg a „fizetésüket”. Ez óriási félreértés. Ez ugyanis nem fizetés. Sokan azt gondolják, hogy a segély jár nekik. És persze jár is, alanyi jogon, de kérdem én: mit tesz azért, hogy ne segélyen éljen? Számtalanszor tapasztaltam, hogy fiatal, életerős emberek nem hajlandóak közmunkát vállalni. Vajon ebben az esetben is jogos a havi juttatás?
– Egy kedves olvasónk 51 éves, évek óta nem tud munkát vállalni, és talán érthető a kártyával kapcsolatos ellenérzése.
– Nem is a negyven fölöttiekre gondoltam. Negyven fölött megfelelő munkát találni, sőt, munkát találni nagyon nehéz. Ötven fölött munkát találni ma Magyarországon szinte lehetetlen. Rengeteg munkanélküli keres meg bennünket, szinte naponta érkeznek hozzánk az önéletrajzok, a levelek. Nem véletlen, hogy a közterület-felügyelők közé nem fiatalokat, hanem a negyvenes-ötvenes generációból válogattunk. De nem erről a korosztályról beszélek. Igenis, a segélyezettek között van egy olyan réteg, aki meg akarja úszni a munkát, aki nem élelmiszerre, a gyereke taníttatására, a lakbér kifizetésére költi a pénzt.
– Lehet egyáltalán ellenőrizni, kontrollálni ezt a rendszert?
– Az ellenőrzéshez több munkaerő kellene, ahhoz meg több pénz. Most, hogy 120 milliárdos megvonásról beszélünk, erre biztos nem futja. A problémát inkább abban látom, hogy az önkormányzatoknak nincs elég hatásköre, lehetősége az önálló döntésekre. Alaposan át kellene alakítani a törvényt ahhoz, hogy a helyzetet kontroll alatt tudjuk tartani. A személyiségi adatokkal való visszaélést manapság mindenre rásütik, a jogalkotás ebből a szempontból roppant kezdetleges, még a ’90-es évek előtti szabályok is tisztábbak voltak a maiaknál.
– Ha a jogszabályok engedékenyebbek volnának, létezne megoldás a segélyezést övező problémákra?
– Van olyan ember, akinek lehet pénzt adni a kezébe, van olyan ember, akinek nem szabad. Megértem azokat, akiket ez az elképzelés bánthat, főleg azokat, akik – mint a példában szereplő hölgy –, megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy újra bekerüljenek a munkavállalók közé. Igenis, látunk elrettentő példákat, segélyért sorba állókat, akik aztán beülnek a méregdrága autóba. Vajon mit gondol róla az átlagember? És mit gondoljunk mi? Hol húzhatjuk meg a határt? És hogyan, ha nincs rá törvényi felhatalmazásunk? Mindenki tudja rólam, nem nagyon kedveltem a régi rendszert, de egy dologban jól működött: közel vitte a közigazgatást az emberekhez. Érthető volt, ügyfélbarát volt, átlátható volt. A mostani kusza állapotról ez már nem mondható el.