A vádirat szerint a férfi éveken át tartó viszonyt ápolt egy 14 és egy 15 éves tanítványával. A bíróság zárt ülést rendelt el az ügyben. A vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
Hosszú idő után kezdődött meg annak a férfinak a tárgyalása, akit azzal vádolnak, hogy éveken át szexuális kapcsolatot tartott fenn két fiatalkorú fiútanítványával. A tárgyalást többször is elhalasztották, kétszer a bíró, két alkalommal pedig a vádlott egészségi állapota miatt.
A vádirat szerint az edző 2015-ben került kapcsolatba egy 14 és egy 15 éves fiútanítványával. A dokumentum szerint szoros viszonyt alakított ki a fiúkkal, akikkel rendszeresen együtt is ivott. A Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivőjének tájékoztatása szerint a vádat kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése mellett kiterjesztették kétrendbeli szexuális visszaélésre is. Az ügyészség öt és fél éves börtönbüntetésre tett mértékes indítványt a váddal egyező beismerés esetére.
Úgy tudni, hogy az ülésen a vádlott nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Korábbi vallomásában a cselekményeket nem tagadta, viszont szerinte a gyerekek beleegyezésével, akaratával történt minden.
Az ügyben a feljelentést még 2021-ben tették meg. Az egyik megrontott fiú édesanyja időközben a vádlott élettársa, majd felesége lett.