Témanapok a Szűcsben

  •  
  •  
  •  

Második osztályosként vettem részt először olyan iskolai témanapokon, ahol 8-os tanulók irányításával dolgoztunk. Ebben az évben végzős diákként már nekem kellett összefogni az egyik csapat munkáját. Az idei témanapok azonban más volt, mint az eddigiek!

A csapatoknak önállóan, mentortanár segítségével kellett egy olyan projektet kidolgozniuk, amelynek célja, hogy megismerjük a papírgyártás és a papír újrahasznosításának folyamatát, felfedezzük, hogy a hulladékként keletkezett papír újrahasználatával hogyan tudjuk környezetünket megóvni.

Már ősszel összeszedtük csapatunk tagjait, ezután kitűzőt terveztünk, amely a csapattagok összetartozását jelképezte. Létrehoztunk egy internetes levelezőrendszert, amely segítségével nemcsak a csapattársakat, hanem a szülőket is be tudtuk vonni a munkálatokba. Több csapattalálkozót tartottunk, ahol egyrészt megismertük egymást, másrészt megterveztük a projektünket. A mi csapatunk úgy döntött, hogy egy állatkertet készít különböző élőhelyekkel! Az egyik ilyen találkozón az iskola valamennyi tanulója elkészítette a saját tenyérlenyomatát, amelyekből elkészült az „Iskola fája”.

Az első nap izgultam, hogy mindennel időben elkészüljünk, és hogy a gyerekek jól érezzék magukat! Nagyon büszke vagyok, hiszen az elsőstől a nyolcadikosig minden gyerek részt vett benne. Ez az állatkert a mi közös munkánk volt! A második nap végén az FKF munkatársaiból és az iskola vezetőiből álló zsűri véleményezte a munkáinkat. Nehéz dolguk volt, rengeteg ötletes munka került ki a kezeink közül: például háztetőn fészkelő gólya papírmaséból, társasjátékok, kosarak, tányérok, divatos ruhaköltemény újságpapírból, valamint egy valóságos labirintus is! Az eredményekbe nekünk is volt beleszólásunk, a tanulók leadhatták saját szavazatukat a nekik legjobban tetsző alkotásra. A harmadik nap Solymárra utaztunk, ahol a Paprikás-patak völgyében vettünk részt egy akadályversenyen.

Nagyon élveztem ezt a 3 napot, mert az óriási felelősség ellenére, ami rajtunk, csapatkapitányokon volt, mégis jól éreztük magunkat! Szeretném megköszönni az iskola tanárainak a sok segítséget, amellyel emlékezetessé tették az idei környezetvédelmi napokat, valamint köszönet a saját csapatomnak is, akik mindvégig bíztak bennem!

Brodorits Kitti, 8.a osztályos tanuló