Pécsiné Lázár Melinda nem csupán ökölvívóedző, aki a Tanoda programban részt vevő roma fiatalokat tanítja a sportra, amivel egyben életformát közvetít.
Melinda mindig is Újpesten élt és dolgozott, jelenleg délelőttönként egy gyermekotthonban tevékenykedik családgondozóként, délutánonként pedig a Tanoda program keretében tart ökölvívóedzéseket roma származású fiataloknak, akiknek jó részét már korábbi munkahelyéről, a Lázár Ervin (volt Erzsébet Utcai) Általános Iskolából ismeri.
Az újpesti önkormányzat által támogatott, délután 2 és 6 között zajló Tanoda program nemcsak a tanulmányi felkészítést, hanem a sportot is magában foglalja, ide járnak edzésre a fiatalok, akik a barátaikat is magukkal hozták.
– Az ökölvívásban szabályok vannak, a megfelelés, bizonyítás vágya és a következetesség pedig segíti a fiatalok fejlődését. A sportban sokszor ismétlődik ugyanaz a mozdulat, ami a monotóniatűrést is elősegíti – magyarázza az ökölvívóból lett edző, Melinda.
Hozzátette, hetente háromszor van edzés, a bemelegítő futás viszont nem része a tréningidőnek, ezt a gyerekek maguktól teljesítik, edzőjüknek pedig szintén maguktól számolnak be a megtett távról. A sportnak akkora sikere van, hogy vannak, akik maguktól jelentkeznek az UTE ökölvívó-szakosztályába, ahová Melinda péntekenként azért viszi át tanítványait, hogy szabályos ringben gyakorolhassák a mozgást, és számukra idegenekkel is megmérkőzhessenek.
Melinda azon túl, hogy szereti magát a sportot, átérzi a fiatalok helyzetét. Ő maga négygyerekes családból származik, édesapja roma származású, édesanyja egyedül nevelte őket. Hamar munkába kellett állnia, eladónak tanult, azonban rájött, hogy másra hivatott. A Bródy Imre Gimnáziumban érettségizett le, és jó tanulmányi eredménye miatt állami támogatással végezhette el a szociális munkás szakot, és jeles eredménnyel zárta.
Terve, hogy saját gyermekéből magyar bajnokot neveljen, aki nemzetközi szinten is képes megmutatni magát, ami egyben azt is közvetíti, hogy az újpesti edzők képesek világbajnokot nevelni. Tanítványait is szeretné eljuttatni oda, hogy számukra az edzés mindennapi életformává legyen, tudjanak nyerni, veszíteni, és ezáltal javuljon az életminőségük.
M. Orbán A.