Történelmi részvétel – már 17 órakor megdőlt a részvételi rekord

  •  
  •  
  •  

A rendszerváltás óta tizedik alkalommal tartottak országgyűlési választást Magyarországon, amely során már napközben kiemelkedő részvételi adatok születtek. A voksolás 17 órára történelmi rekordot hozott, a választási aktivitás minden korábbi szintet meghaladó mértéket ért el.

Előzetesen is magas vagy rekordközeli részvételre számítottak az elemzők, ahogy korábban is írtuk, már a reggeli órákban új részvételi rekord született, kiemelkedően magas volt a voksolási kedv.

Reggel 7 óráig a jogosultak 3,46 százaléka járult az urnákhoz. Újabb rekordot döntött a 9 órás részvételi adat, eddig az időpontig a választópolgárok 16,89 százaléka szavazott.

A délelőtt 11 órás részvételi adat is rekordot döntött, ekkor már 37,98 százalékos volt a részvételi arány. A korábbi választások során ebben az időpontban mindössze két alkalommal haladta meg a részvételi arány a 30 százalékot – 1994-ben az első fordulóban 32,50, míg 2002-ben a második fordulóban 30,27 százalék.

A 13 órás hivatalos adatok szerint minden eddiginél magasabb volt a részvétel. A több mint 7,5 millió névjegyzékben szereplő választópolgár 54,14 százaléka, vagyis több mint 4 millió ember ment el szavazni addig az időpontig. A rekord nagyságát jól mutatja, hogy a 13 óráig mért részvétel már meghaladja több korábbi országgyűlési választás teljes napi részvételi adatát.

15:00 órakor szintén rekordmagas részvételi arány született. A választópolgárok 66,01% százaléka járult az urnákhoz. A két újpesti választókerületben a részvételi arány ekkor már átlépte a 70 százalékot is.

17 óráig a választásra jogosultak 74,23 százaléka adta le szavazatát. Ez egyben történelmi csúcsot is jelent, mivel a rendszerváltás óta még soha nem vettek részt ilyen magas arányban a választópolgárok országgyűlési választáson – és mindezt úgy, hogy az urnazárásig ekkor még két óra hátra volt.

18:30-kor, fél órával a szavazókörök zárása előtt a választásra jogosultak 77,80 százaléka adta le szavazatát. Mivel azok is voksolhatnak, akik 19 óráig beálltak a sorba, a végleges részvételi adatokról későbbi cikkünkben számolunk be.

SZFM