Trükkös csalók rendőrkézen

  •  
  •  
  •  

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a vízművek munkatársának adták ki magukat, majd miután bejutottak az újpesti lakásokba, készpénzt loptak az idős sértettektől.

Az újpesti rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 61 éves és egy 28 éves budapesti férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint ugyanis a két férfi november 3-a és december 8-a között a délelőtti órákban a Pozsonyi utcában és a Nyár utcában három idős emberhez ment be úgy, hogy magukat a vízművek munkatársának adták ki. Egyikük elterelte az idős sértettek figyelmét, amíg társa a lakásban pénz után kutatott. Az elkövetők közel ötszázezer forint készpénz loptak.

Az újpesti rendőrök a II. kerületi Rendőrkapitányság Zseblopási Alosztály munkatársaival együttműködve december 15-én 14 óra 40 perckor a Lehel téren fogták el a két férfit. A nyomozók az idősebbik ruházatának átvizsgálásakor arany ékszereket, zálogjegyeket és készpénzt találtak.

Elfogásukat követően a két férfit a rendőrök előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.

A polgármester is figyelmeztet csalókra
Az önkormányzat alkalmazottainak kiadva magát két férfi csönget be idős emberekhez azzal, hogy a víznyomást ellenőrizzék – erre Wintermantel Zsolt polgármester hívta fel a figyelmet közösségi oldalán. A csalók még hamis igazolványt is felmutatnak, a módszerük is ugyanaz, az önkormányzat pedig természetesen semmiféle víznyomás-ellenőrzést nem végez. Karácsony közeledtével a legváltozatosabb ürüggyel jelenhetnek meg csalók. Adománygyűjtésre, Erzsébet-utalvány kézbesítésére is hivatkozhatnak, utóbbit viszont könnyű kiszűrni: az utalványokat mindenkinek a postások kézbesítik. Adománygyűjtőkre és közműszolgáltatóra hivatkozók esetében pedig minden esetben igaz, ha nem vagyunk meggyőződve a kilétükről, minden esetben érdemes felhívni a hivatkozott céget vagy szervezetet, de akár egyből a rendőröket is. Aki valós szándékkal jön, az ugyanis minden esetben megvárja az azonosítást, a csalók viszont továbbállnak.