•  
  •  
  •  

Dr. Trippon Norbert bejelentette, hogy Újpest önkormányzata tovább fejleszti a Szilas Aktív Parkot: hamarosan egy vadonatúj pumpapálya épül a parkban, a korábbi pálya helyén. A polgármester szerint a beruházás célja, hogy a hely még több mozgási és kikapcsolódási lehetőséget kínáljon az újpesti családoknak és a sportkedvelőknek.

Új, épített, aszfalt burkolatú és meghosszabbított pályát vehetnek hamarosan birtokba az újpestiek, melyet biciklivel, rollerrel vagy akár gördeszkával is használhatnak majd” – mondta el dr. Trippon Norbert. „A pumpapálya tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottunk a különböző tudásszintű és korosztályú újpestiekre, akik egyidejűleg is biztonságosan tudják használni a pályát, melynek mérete és kialakítása lehetővé teszi a szabadidős és versenysport célú használatot, így egyaránt kiszolgálja a kezdő és haladó sportolók igényeit. A pályát még idén szeretnénk átadni.

Az új pumpapálya a tervek szerint egy modern, hullámokkal és döntött kanyarokkal kialakított, épített ügyességi pálya lesz, amely a mozgás örömét és a közösségi élményt egyszerre kínálja majd az odalátogatóknak. A Szilas Aktív Park folyamatosan fejlődik: 2023 novemberében épült meg a több mint 800 méteres rekortán futókör, amely azóta a környék egyik legnépszerűbb szabadidős létesítményévé vált. Az új pumpapálya ezt a sort kívánja folytatni, és tovább erősíteni Újpest zöld, sportos és családbarát arculatát.

GZs