Újpest alapítójára emlékeztünk

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Városvédő Egyesület március hónapban nemzeti ünnepünkre emlékezve, immár hagyományosan, egy-egy 1848-49-es eseményhez kapcsolódó emlékhelyeket keres fel. Idén, március 21-én Fóton, gróf Károlyi István emléktáblája előtt tisztelegtünk, aki 1848-ban a pestmegyei nemzetőrség parancsnokaként és a 16. számú Károlyi huszárezred (mely fia, Károlyi Sándor vezénylete alatt vett részt a harcokban) szervezőjeként állt a szabadságharc oldalára. Pesti palotájában Batthyány Lajos miniszterelnökkel együtt fogta el a császári különítmény, csak nehezen kerülte el a kivégzést.

Látogatásunk apropóját azonban nemcsak a gróf szabadságharcban vállalt szerepe szolgáltatta. Újpest alapításának 175. évfordulója szintén március 15. napjához kapcsolódik. 1840-ben ezen a napon írta alá Mildenberger Márton pesti polgár azt az okiratot, melyet Újpest alapítólevelének ismerünk. E kettős évforduló adott alkalmat fóti kirándulásunkra. Több mint ötvenfős csoportunk első útja a fóti Somlyóra, a Fáy Présházhoz és a Vörösmarty kunyhóhoz vezetett. Itt a csodálatos panorámában gyönyörködve hallgattuk Molnár Krisztina, a polgármesteri hivatal kulturális referense érdekes előadását Fót történetéről. A présházban elfogyasztott frissítő után Európa egyik legszebb romantikus stílusú templomához érkeztünk. A gróf Károlyi István költségén, Ybl Miklós által tervezett katolikus templomot Iványi János tagtársunk vezetésével tekintettük meg.

Altemploma a Károlyi család nyughelyéül szolgál, itt szintén tiszteltünket tettük. A kastély parkjában, nagykárolyi Károlyi István domborműve előtt gróf Károlyi László és felesége, Erzsébet asszony fogadott bennünket. Egyesületünk és az Újpesti Helytörténeti Alapítvány nevében Iványi János és dr. Kovács Ivánné koszorúzta meg az emléktáblát. Vendéglátóink vezetésével megtekintettük a kastély első emeleti múzeumát és a Károlyi házaspár nagyszalonjának relikviáit. A Kastély Étteremben elfogyasztott kiváló ebéd után egy földszinti kis szalonban Kozma Lajos asztalos mester (faipari iskolánk névadója) által készített ebédlőgarnitúrában és a Márványterem eredeti díszeiben gyönyörködhettünk. Csodálatos időben, élményektől elégedetten, a koradélutáni órákban érkeztünk haza.
Egyesületünk tisztelgő látogatásán a kellemes utazást Újpest önkormányzata térítésmentes autóbusz biztosításával támogatta, melyet ezúton is köszönünk.

Újpesti Városvédő Egyesület