Több évtizedes hagyomány már, hogy Újpest Önkormányzata Semmelweis-nap alkalmából Újpest Egészségéért Díjjal ismeri el az egészségügyben dolgozók munkáját. Az idei ünnepséget június 28-án 13 órakor az Ifjúsági Házban tartották. Az elismeréseket Nagy István szociális ügyekért felelős alpolgármester adta át.
A díjátadó-ünnepség elején dr. Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója tartott köszöntőbeszédet, majd az elismerések átadása következett.
A díjazottak:
Dr. Bódi Tibor, a Szakorvosi Rendelőintézet szájsebészetének vezető főorvosa
Fogorvosi diplomáját 1983-ban szerezte a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 1987-ben fog- és szájbetegségekből, 1993-ban szájsebészetből szakvizsgázott.
1985-től fiatal szakorvosként az akkor még Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórház Rendelőintézetében dolgozott, 2011 októberétől az önkormányzat fenntartásába került Szakorvosi Rendelőintézet szájsebészeti és fogászati röntgen osztályán, változatlanul szakrendelést vezető főorvosként végzi magas színvonalon és elhivatottan gyógyító munkáját.
Kollégáival kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot alakított ki, munkatársai és a betegek egyaránt tisztelik, becsülik. Munkáját a páciensekhez való emberséges, megnyugtató hozzáállás, a szakmai alázat és professzionalizmus jellemzi.
Több évtizede az újpesti betegekért dolgozik, kiemelkedő szakmai teljesítménye, a betegek, a gyógyítás iránti teljes elkötelezettsége példaértékű.
Dr. Fenyvesi György, a Károlyi Sándor Kórház pajzsmirigy ambulancia vezetője
1972-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Szakán. 1977-ben belgyógyászatból, 1993-ban izotóp diagnosztikából szakvizsgázott. 1972-1977 között a Balassa János Kórházban dolgozott, ahol a pajzsmirigy-diagnosztika, radijód terápia szakmai alapjait sajátította el. 1997-től a Károlyi Sándor Kórház II. belgyógyászati osztály izotóp részlegének főorvosa volt.
A főorvos úr 20 éve dolgozik a Károlyi Sándor Kórház pajzsmirigyizotóp szakambulanciáján, vezető főorvosként. Sokoldalú, mély érzésű, elhivatott orvos, aki olykor nehézségek mellett is példaértékű, magas színvonalú munkát végez. Az általa ellátott terület elsősorban Újpest, de emellett az ambulancia által ellátott betegek között nagyszámban vannak észak-pesti, pestkörnyéki betegek is. A főorvos úr által ellátott évi beteglétszám meghaladja a 10.000 főt. Speciális ellátási területe a terhességet megelőző, illetve a terhesség alatti pajzsmirigy betegségek kezelése és gondozása. Gyógyító tevékenységének eredményeképpen számos egészséges csecsemő született a régióban. Fenyvesi főorvos úr szakmai munkája Újpesten és az észak-pesti régióban hiánypótló.
Rózsa Jánosné, a Szakorvosi Rendelőintézet részlegvezető védőnője
Kétéves védőnőképzőt végzett, majd 1975-ben indult Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Kar Védőnőképző szakán az első évfolyam hallgatója volt, 1978-ban diplomázott.
Kezdetektől fogva az újpesti védőnői szolgálatnál dolgozik védőnőként.
Először a Fóti úti rendelőben, majd az Erdősor úti Tanácsadó átadását követően jelenleg is ott tevékenykedik. 2005 óta ennek a szervezeti egységnek a részlegvezető védőnői feladatait is ellátja.
Éveken keresztül részt vett a tanuló védőnők oktatásában, főiskolás hallgatók az ő irányításával végezték gyakorlatukat. Egészségnevelési programok, baba-mama és várandós klubok szervezésében és lebonyolításában is aktív szerepet vállal. A Magyar Védőnők Egyesületének oszlopos tagja. Munkáját precizitás, szorgalom jellemzi. Szívvel, lélekkel gondoskodik a családokról, a szülők bizalommal fordulnak feléje. Jó érzékkel megtalálja a hangot a rendelő minden dolgozójával. Készséges, nagy tapasztalatokkal rendelkező védőnő, kitartása, türelme példaértékű.
Tanács Tímea műtősnő
1988. szeptember elsején kezdett el dolgozni a Károlyi Sándor Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán gyakorló szülőnőként, majd 1990-ben szülésznői szakképesítést szerzett, és ekkortól már szakképzett szülésznőként segítette az újpesti betegeket. 1992-ben műtős szakasszisztensi szakképesítést szerzett, és munkáját már műtősnőként folytatta tovább a szülészeti-nőgyógyászati osztályon. 1993-tól a Kórház sebészeti osztályának műtősnője volt. 2004-ben aneszteziológus szakasszisztensi szakképesítést szerzett, így egyike lett hazánkban azon keveseknek, akik több területen is megállják a helyüket.
Nagy teherbírású, precíz, kitartó kolléganő, munkájára akár műtősnőként, akár aneszteziológus szakasszisztensként mindig számíthattak a sebészeten és a traumatológián egyaránt.
2008. június 1-től 2015. október 31-ig a sebészeti osztály vezetőműtősnője volt. Széles látókör, tenni akarás, az emberek tisztelete és a segíteni akarás vezérlete hivatása gyakorlása során. Mindig jókedvű, nagyon jó humorú, emellett igazi tekintélyt parancsoló vezéregyéniség volt.
Jelenleg az Uzsoki Utcai Kórház onkosebészetén dolgozik műtős szakasszisztensként.
Polgármesteri dicséretben és jutalomban részesültek:
Bernardné Mérész Erzsébet osztályvezető, Kórházhigiénés Osztály
Illyés Éva osztályvezető főnővér, Kardiológiai rehabilitációs osztály
Nagy Renáta csoportvezető szociális munkás, Ápolási Igazgatóság
Sevella Tóth Emőke ápolási igazgatóhelyettes, osztályvezető főnővér, I. Mozgásszervi rehabilitációs osztály
Szőcsné Lehoczki Ilona osztályvezető főnővér, II. Mozgásszervi rehabilitációs osztály
Banka Ivett gyógytornász, gyermek szakrendelő
Dr. Kovács Anna Mária sebész, Általános és baleseti sebészet
Dr. Szentpály Orsolya tüdőgyógyász, Tüdőgondozó
Ther Marietta asszisztens, Elektroterápia
Zolnai Mariann területi védőnő, Hargita utcai tanácsadó
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerésben részesítette az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet két fő dolgozóját.
Díjazottak:
Czirják Mihályné vezető asszisztens, gyermekfogászat
Gyurkovics Éva, Károlyi Sándor Kórház foglalkozásegészségügyi szolgálatvezető asszisztense