Kiemelkedő közművelődési tevékenysége elismeréseként Bessenyei György –díjat kapott a nemzeti ünnepen Neufeld Györgyné, a polgármesteri hivatal alpolgármesteri titkárságnak referense – állt lapunkban és más híradásokban.
Gabikának élete és munkája egybeforrt Újpesttel. Szeretik, tisztelik, nagyon sokan ismerik. Mivel tizennyolc éve dolgozunk együtt a kultúra és az újság olykor elváló mégis összekapcsolódó területén, nem tagadtuk meg önmagunkat. Ezért tegeződünk az újságcikkben is.
– Gabi! Te aki tizennyolc éve önkormányzati kitüntetések rendezvények, átadási ünnepségek szervezője, nem kevés adminisztrációjának intézője vagy, miként fogadtad, hogy Neked hoz levelet díjátadásra a postás?
N.Gy.-né Gabi.:- Nagyon meglepődtem. Győzött a beidegződés: összevetettem a levél címzését a borítékkal. Ugyanaz volt. Nem volt kétséges, nekem küldték. De kellett egy kis idő, amíg felfogtam, hogy kormánykitüntetést kapok. Gyorsan értesítettem azokat, akik szívemnek a legkedvesebbek. Elhívtam az ünnepségre idős nagynénémet, lánykori barátosnémat, – aki bár Hevesen él, mindennapos vele a kapcsolatom – a lányát, a vejét, a menyét, aki hozta a kisbabáját. Szóltam két
kedves barátnőmnek. És persze Neked. Hogy kivonult a helyi sajtó, fotóssal, televízióval, ez hidd el, meglepetés volt nekem is.
– Az önkormányzati díjazottaknak a helyi lapnál, televíziónál ez dukál…
N.Gy.-né Gabi.: – Ezt én is szoktam kérni tőletek más esetekben. De hát én belső ember vagyok.
– Ami jár, az jár. Évekkel ezelőtt az egyik városvezető Téged Újpest kulturális
lelkiismeretének nevezett. Mindig is kulturális érdeklődésű voltál?
N.Gy.-né Gabi.: – Hogy mikre emlékszel! Ez egy több mint 15 éves történet. De amit kérdeztél, arra igen a válaszom. A kultúra a könyv szeretete, az olvasás nálunk családi hagyomány volt. Édesapám, aki kisiparosként Újpest megbecsült polgára volt, komoly könyvtárat gyűjtött. A szüleim nyitottak voltak a színház, opera, múzeumok –nyújtotta mindenféle kulturális lehetőség iránt. Példát mutattak. Nemcsak azt szerették volna, hogy egy szem lányuk az óriási szeretet mellett szellemi táplálékot is kapjon, hanem őket is érdekelte mindez. Sokat olvastam. Könyvtáros lettem. Persze idővel megtapasztaltam, a könyvtárosnak nemcsak azt kell csinálni, amit én gondoltam a pályáról. De szerettem.
– Nemcsak itt születtél, itt tanultál, érettségiztél. Újpesten is dolgozol.
N.Gy.-né Gabi.: – Első munkahelyem a Medicor műszaki könyvtára volt a szomszéd kerületben. El tudod képzelni, mennyire leköthetett…Fél évig bírtam, utána visszamenekültem a mai magyar irodalom és a már klasszikusnak számító olvasmányok közelébe, és főként az emberek közé. Az emberek közelsége, szeretete számomra éppúgy kell mint a levegő.
– Ez volt a kezdete az azóta legendássá nőtt Tungis időszakodnak? Ma is vannak a gyárból barátaid.
N.Gy.-né Gabi.: – Nekem boldogságos időszakom volt, a Tungsram könyvtára. Rengeteg vetélkedőt, rendezvényt szerveztünk, komolyan gondoltuk a munkásművelődést. Nagyon sokat olvastam. Ma is azt gondolom, hogy a könyvtárosnak például előolvasónak kell lennie. Örültem, ha ajánlani tudtam olvasnivalót mindenkinek. És hogy visszajöttek hozzám újabb olvasnivalóért; a segédmunkás és a vezérigazgató egyaránt. Népművelő képzettséget is szereztem, szerettem volna másban is elmerülni. Ekkor következett a rendezvényszervezői korszak, amihez jól jött a tájékozottság az irodalomban, társművészetekben.
– Ez volt az Ady Művelődési Központ?
N.Gy.-né Gabi.: Hívtak: legyek a népművelők osztályvezetője. Innen kerültem át 1992-ben a Polgármesteri Hivatalba, ahol először közművelődési referensként dolgoztam, majd az a megtiszteltetés ért, hogy Hock Zoltán alpolgármester referense lehettem. Azt csináltam amit szerettem, örömmel és szívvel végezhettem a munkámat. Olyan korszakokban segíthettem a város kulturális életének formálásának hivatali teendőit, amelyek máig emlékezetesek – nemcsak nekem.
Létrejött az Újpest Galéria, a Polgár Centrum, a Károli Egyetem ide költözött, a Károli Egyetem. Segíthettem az Újpest múltjához visszanyúló rendezvényeket, a hagyományteremtés folyamatát, a városnapok létrejöttét és kiteljesedését , és mint említetted, az önkormányzat díjátadási ünnepségeit. Kialakult a képzőművészeket felkaroló máig meglévő mecénási pályázati rendszer, új köztéri szobrok születtek.
Mélyen tisztelem az önkormányzati feladatokba besegítő civil szervezeteket, igyekeztem segítségükre lenni a hivatali papírmunkákban, ahogy ők mondanák: a bürokrácia útvesztőiben. Több városvezetővel dolgoztam együtt, partnernek tekintettek, bíztak bennem. Kell ennél több?
A kulturális rendezvények során a csúcsot a Főtér – programok jelentették, ahová több ezer újpestit lehetett elcsalni. Hálás vagyok ezekért a munkának nevezett szép kulturális feladatokért.
– Számodra sokat jelent Újpest. Nem vágyódtál el innen soha?
N.Gy.-né Gabi.: Az ember olykor elgondolkodik, miként alakult volna a sorsa, ha él azokkal a lehetőségekkel, amikor egy-egy ajánlat máshová csábította. Én itt nőttem fel, itt vannak a gyökereim, ismerem a város minden pontját, az embereket. Nekem fontos, hogy otthon érezzem magam. Szüleimen és főnökeimen kívül számomra meghatározóak voltak a gimnáziumi évek.
Talán akkor kötöttem örök szövetséget Újpesttel is. Osztályfőnökön volt a Tanár úr, azaz Dr. Sipos Lajos későbbi irodalomtörténész és díszpolgár. Aki megismertette velem, velünk azt a humanista gondolkodást, ami nagyon sokszor kisegített a gyötrelmes időszakaimban. Mert ilyenek is voltak. Megtapasztaltam azt is, milyen felemelő érzés amikor a nagy tudású Tanár úr egy-egy önkormányzati feladat segítése közben partnerként tekint rám.
– A díjátadó ünnepségen ragyogtál. Három nappal később bejelentetted, hogy
visszavonulsz. Megleptél. Voltak terveid.
N.Gy.-né Gabi.: Nincs ebben semmi ellentmondás. A csúcson kell abbahagyni. Szeretett városom felterjesztett egy olyan kitüntetésre, amelyet országos mércével mérve most hatan kaptunk meg. Boldoggá tett a díj. Nagyon szép a plakett. Mégis a fiataloké már ebben a szakmában is a jelen. Olyan dolgoknak segítője voltam a hivatalban, ami keveseknek adatott meg. Miközben igaz barátokat találtam. Kell ennél több?
-És most mi lesz?
N.Gy.-né Gabi.: Nem sok zsepi van nálunk. Mondjuk befejezzük a szipogást. Azt komolyan gondolom, hogy a helytörténet-kutatásban örömömet lelném. Akit Újpest rabul ejt, nem menekülhet. Én nem is akarok.
Bangha Katalin
