Újpest önkormányzati testülete január 29-i, éjszakába nyúló ülésén órákig tartó, szenvedélyes vita alakult ki: négy határozati javaslat is foglalkozott a demokrácia témakörével, ezen belül főként a Magyar Gárda újpesti megjelenésével. A témával kapcsolatosan két kérdésben is név szerinti szavazást kértek a képviselők. A szocialista frakció által benyújtott javaslatot elfogadta a többség, a dr. Derce Tamás polgármester által előterjesztett javaslat „nem ment át” a testületen. Ez utóbbi felfüggesztését és február 19-re rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte saját jogkörére hivatkozva a polgármester.
A szocialista frakció által megfogalmazott és többségi szavazatot nyert nyilatkozat szerint: „A Képviselő-testület elutasít és elhatárolódik minden szélsőséges, gyűlöletkeltő, rasszista, kirekesztő és félelmet keltő, illetve erőszakos megnyilvánulástól, tevékenységtől, szervezettől, különös tekintettel a Magyar Gárdára.
A Képviselő-testület egyúttal az Önkormányzat hivatalos rendezvényein nemkívánatos szervezetnek minősíti a Magyar Gárdát.”
A fent említett kérdéshez kapcsolódóan nyílt levelet intézett dr. Derce Tamás polgármesterhez Csóka János Pál, az Újpesti Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Elsőként az ő nyilatkozatát, majd a polgármesteri választ olvashatják honlapunkon.
Február 19-e után visszatérünk a témával kapcsolatos testületi állásfoglalásra.
Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Tamás!
Engedd meg, hogy az újpesti cigány közösség nevében a „Magyar Gárda” ellen tiltakozzam!
Tisztelettel kérem Tőled, hogy Újpest első embereként az Újpesti Önkormányzat vezetőjeként minden eszközzel megakadályozni szíveskedj, hogy előforduljon olyan ünnep,. Megemlékezés, amely 2007. október 23-án előfordult. Újpesti köztiszteletben álló személyek, városvezetők, civilszervezetek és pártok jelenlétében együtt voltunk kényszerűek koszorúzni a „Magyar Gárda” tagjaival.
A Gárda megnyilvánulásai kimerítik a cigányság elleni izgatást. Vezetőinek ideológiája félelmet keltenek gyermekeinkben. Tagjai a kollektív bűnösséget próbálják bizonygatni, a cigány népcsoportra. A bűnözés fogalmát kapcsolják össze a magyarországi cigányság egészével. Nem a rendőrség ellen tiltakoznak, hogy derítsék fel, kapják el a bűnöző személyeket, hanem cigánytelepeken nyomorgó magyar állampolgárokat félemlítenek meg!
Lerombolni készülnek minden erőfeszítést, amely a cigányság integrálására irányul. Demagóg szólamokkal politikai babérokra törnek.
Büszke vagyok arra, hogy Újpesten cigány családban láttam meg a napvilágot, és ugyanolyan büszke vagyok, hogy a Magyar Nemzethez tartozom és ezen csodálatos nyelvet beszélem.
Tisztelettel kérlek, hogy minden lehetséges eszközzel próbáld megakadályozni, hogy a közelgő Nemzeti Ünnepünkön ilyen megaláztatásban legyen részem!
Újpest, 2008. január 31.
Barátsággal:
Csóka János Pál
Elnök
Tisztelt Elnök Úr!
Kedves János!
A január 29-i testületi ülésen előterjesztett, és megszavazott határozat szerint Önkormányzatunk a Magyar Gárdát, az önkormányzat rendezvényein nemkívánatos szervezetnek minősítette. Én ezen határozat ellen szavaztam.
A szavazást követően elmondtam a Testületetnek, hogy amióta polgármester vagyok, egyetlen egy önkormányzati határozatot sem függesztettem fel, de most, ezt valószínűleg megteszem.
Most arról tájékoztatlak, hogy a Képviselőtestület határozatát még sem függesztem fel. Nem a leveled hatására, nem azért mert ugyanerre többen kértek. Döntésemnek ennél sokkal mélyebb okai vannak.
A rendszerváltáskor egyik és tán legfőbb célunk, vágyunk a törvények, a jogrend uralma utáni vágy volt. Az, hogy az életünket meghatározó és jogszabályokban testet öltő közös akarat, feltétel nélkül, és a lehető legjobban szolgálják ennek a tízmilliós népnek az érdekeit, a politikai szándékok és a kevesek gazdasági érdekeire tekintet nélkül. Ezen ország valamennyi lakója, az ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren élő románok, németek. tótok, szlávok, ruszének és rutének, magyarok és zsidók, horvátok és cigányok közös érdekének megfelelően. Mert egy a hazánk, és egy a sorsunk.Hacsak nem becsukott szemmel élünk, akkor felfoghatatlan, hogy miért nem látjuk: ez a vágyunk egyre távolodik tőlünk! Azt látjuk, hogy recseg-ropog az állam intézményrendszere. Azt látjuk, hogy az állam nem csak a vagyontárgyakat privatizálta, hanem szép lassan az intézményrendszerét, és szép lassan mindazt a kötelezettségeket és mindazt a jogot, amit azért kapott tőlünk, Tőled, és mindannyiunktól, hogy a Te, hogy a mi életünk normális legyen. Nem akarok túlzott részletességbe merülni, de talán a legutolsó hír, miszerint a gyorshajtással kapcsolatos feljelentést is privatizálja az állam, magán társaságok és személyek kezébe adva, azon a Wesenmayer-i kijelentést juttatja eszembe, amikor is azt vallotta: 1944 március 19-ét követően annyi feljelentést kapott a Gestapo Magyarországon, mint amennyit egyetlen más megszállt országban sem. És most mi arra buzdítjuk állampolgárainkat, hogy szervezett formában, vagyoni előnyökért jelentsék föl polgártársainkat. És ez ellen senki nem emelte fel a szavát. Ez mindent elmond rólunk.
Ha a jogszabályok uralma alatt élünk, akkor ennek igaznak kellene lenni a Magyar Gárdára is. Ha a Gárda nem jogszerűen működik, ha a Gárda törvényeket sért és eközben százezrekben félelmet kelt, az állami intézményrendszernek azonnal cselekednie kell. Nem egy, két vagy három hónap múlva, hanem azonnal. Ha a jogsértés súlyos, az állami szerveknek a jogszabályok szerint joga van soron kívüli eljárásban fellépni, a Gárda működését a jogerős ítélet meghozataláig felfüggeszteni és ezzel megakadályozni, hogy bármilyen további jogsértést elkövessen. Ez nem történt meg. És vajon miért nem történt meg? És vajon kinek érdekében áll, hogy ez nem történt meg, és így a Gárda folyamatos kérdésként a magyar közéletben állandóan jelen legyen és állandó fenyegetésként hivatkozási alap legyen? És még egyszer felteszem a kérdést: ugyan kinek az érdeke ez? És ehhez kapcsolódóan azt a kérdést is fel kell tenni, hogy a történtekért ki a felelős?
A Kádár-rendszer ugyan nem mondta ki, hogy gyűlöli a cigányságot, de a kimondással egyenértékű módon sorsuk javítása érdekében az égvilágon semmit nem csinált. Az, hogy egyeseken segített, csak arra volt jó, hogy a többségen ne kelljen segíteni és önmagát megnyugtassa: tettem valamit, és kifelé is ezt a látszatot keltette. Mert a többséget hagyta ugyanolyan körülmények között élni, mint ahogy éltek évszázadokkal korábban. A falu szélén megvetettként, segédmunkásként az építkezéseken, és sunyin asszisztált, hogy a cigány szó az elmúlt évszázadoknak megfelelően szitokszó legyen, s csak pecsenyeként szeressék a gádzsók.
1990-et követően sem mondhatunk mást, mint hogy a cigányság sorsán valójában senki nem akart változtatni, mert nem fűződött hozzá politikai érdeke. A mindenkori politikai hatalom hagyta, hogy saját belső harcukat vívják egymás ellen, mert így legyinteni lehetett rájuk, de négyszemközt suttogva, kimondva azt lehetett gagyogni: „koszos cigányok, ezeken úgysem lehet segíteni, csak szokásuk szerint marják egymást!”. Hogy a Miniszterelnök úr mondatát kölcsön vegyem: ”Nem csináltunk semmit!”. De ez szűklátókörű, öngyilkos politika. És ahogy már mondtam Neked: nem sok idő kell, s a magyar társadalom ajtaján bekopog: a Ti Martin Luther King-etek. És akkor? …
Te pontosan tudod, hogy én a pozitív diszkrimináció híve vagyok. Egész egyszerűen azért, mert olyan óriási hátrányban indul egy cigány ember a nem cigány emberrel szemben, amit a mi szép és új és boldog demokráciánkban nem tud ledolgozni. Sose felejtem el, amit Tóth Józsi bácsi mondott:” Nekem a cigány embernek, mindig háromszor annyit kellett teljesítenem, mint egy magyarnak, hogy elfogadjanak”. És közben láttam az arcát és láttam azt a keserűséget, amit életének közel hetven évének történései a tekintetébe véstek. És ha igazak vagyunk a gondolatainkban, akkor már megbocsáss a hasonlatért, de eszünkbe kell, hogy jusson: a lóversenyen is a lassúbb ló az, amely mindig kevesebb súlyt visz magával a versenyen, hogy a gyorsabb lóval azonos esélyei legyenek. Többségi társadalmunk még ezt sem fogta fel…
Mi, akik itt élünk ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren, és akiknek az agyát a politika és az élet nehézségei még nem tették lapossá és simává, hanem még mindig gömbölyű és mélyen barázdált, azoknak tudniuk kell, hogy csak egymásra utalva tudunk létezni. És akiknek ezt leginkább tudniuk kellene, azon állami szervek vezetői, amelyek a Magyar Gárda ügyében intézkedésre lennének jogosultak, akár pozitív, akár negatív értelemben. És akik ezt nem teszik, azok az ország alapvető érdekei ellen cselekszenek! A megosztottságot, a gyűlöletet nem csak fenntartják, hanem még újabb és újabb lapát szenet dobnak az amúgy robbanni készülő kazánba! Nekem, mint polgármesternek a dolgom, a jog akaratának az érvényesítése. És ha Magyarországon e kérdésben ugyanúgy, mint számtalan más kérdésben a jog kezd alárendelődni a kevesek politikai akaratának, a politika által kicsiholt anyagi érdekeknek, akkor ez az ország a szakadék felé rohan. Mert ha a Magyar Gárda alkotmányellenesen működik, akkor a bíróságnak ezt ítéletében már rég ki kellett volna mondani! Ha pedig nem sért jogszabályt, akkor azt tudomásul kell venni. De az államnak ez ügyben, csinálni a semmit, hagyni, hogy az ország ismét egy újabb ügyben kétfelé szakadjon, és megosztódjon sokadik alkalommal, számomra újra és újra azt bizonyítja: az ország kalandorok és szerencsejátékosok kezébe került, akik ismét és ismét a tizenkilencre lapot húznak! De a tét Te vagy és én vagyok, Ti vagytok, és mi vagyunk és mi, mi, tíz millióan! És csak azt a mondatot tudom figyelmébe ajánlani az országot irányítóknak, amit Kossuth írt Deáknak: „Ne vidd az országot azon meredély szélére, ahonnan nincs többé vissza út.” A meredély pedig itt tátong előttünk!
A szavazásommal és a felfüggesztés gondolatával, ezen szerencsétlen közállapotainkkal való szembenállásomat kívántam kifejezni. De végül is azért nem függesztem fel a döntést, mert ezeknek az ócska, és általam mélyen megvetett politikai szerencselovagoknak akaratát teljesíteném akaratlanul is a felfüggesztéssel. Már pediglen semmi sem áll tőlem távolabb annál, hogy a hamis táltosoknak a segédje legyek.
Ú j p e s t, 2008. február 5.
Változatlan igaz barátsággal:
Dr. Derce Tamás