Újpest már ötödik alkalommal nyerte meg a Kihívás Napját a hasonló nagyságú települések versenyében, és május 30-án itt a lehetőség, hogy hatodikat is behúzza. És ki más is lehetne a legsportosabb város Kihívás Napi eseményeinek nagykövete, ki más bíztatná sportolásra az újpestieket, mint egy olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok sportoló.
Sok sportoló a pályafutása végén teljesen elhagyja a testmozgást, mert érthetően megcsömörlik az egésztől. Te hogy vagy ezzel?
Még új ez az állapot, hiszen csak nemrég jelentettem be a visszavonulásomat, de azért azt kijelenthetem, hogy a sportolás mindig is az életem része marad. Azóta sem telt el úgy nap, hogy ne sportoltam volna valamit: ne futottam vagy bicikliztem volna. Sőt úsztam is, ha esetleg valaki azt hinné, hogy az a huszonnégy év, amit úszással töltöttem, bőven elég volt nekem. Nem volt elég, az úszás iránti szerelem még mindig megvan bennem. Ha valaki megtalálja a szépséget, az örömöt a sportban, akkor nehéz tőle szabadulni.
Na, éppen ez a sarkalatos pont, mert ugye azt elméletben mindenki tudja, hogy fontos dolog a rendszeres testmozgás, de sokszor nehéz mindezt a gyakorlatba átvinni. Van erre valami recept?
Meg kell találni azt a felszabadító életérzést a sportolásban, ami segít az élet más területein is: a mindennapi munkában, a szellemi teljesítményünkben. Nem csak az állóképességünk fejlődik tőle, hanem az egész életminőségünk javul. Aki erre ráérez, már nehezen tudja elképzelni az életét sport nélkül. Ez fordítva is igaz, mert amikor készültem az olimpiákra vagy a világbajnokságokra, akkor a szellemi képességeimet is csúcsra kellett járatnom ahhoz, hogy fizikálisan a maximumot hozzam magamból. Vagyis ezek kiegészítik egymást, és ezt előbb-utóbb mindenki megérzi, aki rendszeresen sportol.
Ehhez nem árt mindenkinek megtalálni a számára legalkalmasabb sportot.
Igen, és ezért is tartom fontosnak az ilyen tömegsport-rendezvényeket, mint a Kihívás Napja, mert mindenki kaphat egy közösségi sportélményt, ráérezhet a sportolás szépségére, és megtalálhatja magának azt a mozgásformát, ami a legjobb számára, és azt beépítheti a mindennapjaiba. Ha csak egy vagy két ember kezd el egy ilyen rendezvény miatt rendszeresen sportolni, akkor már megérte.
Azért egy szülőnek nagy dilemma ez, mert joggal mondhatja, hogy a gyerek inkább tanuljon zenét vagy nyelvet, és egyszerűen már nem fér bele a sport, főleg az élsport, ami egy csomó energiával és lemondással jár.
Igen, de a sportolás sok olyan dolgot is megtanít egy gyereknek, amire később nagy szüksége lesz egész életében. Gondolok itt elsősorban az önfegyelemre, a jó időbeosztásra, a kitartásra, és a legfontosabbra, az alázatra. Én négyéves koromban kezdtem el úszni, az úszás minden időmet és gondolatomat lefoglalta, úgyhogy tapasztalatból tudom azt mondani a szülőknek, hogy a sport nagyon sok mindenre megtanít minket és nagyon sokat ad. De persze, azt sem lehet elhallgatni, hogy rengeteg lemondással jár, de megéri.
Egy élsportolónak leginkább két dolgot kell folyamatosan feldolgoznia. A sikert és a kudarcot. De azért ezt egy hétköznapi embernek sem árt megtanulnia.
Ez pontosan így van. Nekünk úszóknak például az olimpia a csúcs, vagyis négyévente van néhány percünk arra, hogy megmutassuk, mit is csináltunk ez alatt a négy év alatt, mennyit fejlődtünk, és azért ez elég megterhelő mentálisan. Feldolgozni azt, ha sikerül, és azt is, ha nem. De egy civil embernek is sokszor naponta bizonyítani kell a rátermettségét a munkahelyén, önmagát kell felülmúlnia minden nap. Mindkét esetben a legfontosabb dolog a már említett alázat, mert, ha az nincs meg, akkor a teljesítményünk nem lehet optimális, sem a sportban, sem a munkahelyen, ebben biztos vagyok.
Te melyiket viselted jobban? A sikert vagy a kudarcot?
Ez egy nagyon jó, de nagyon nehéz kérdés. Hát, azt gondolom, hogy a sikert nehezebb feldolgozni, mint a kudarcot. Mert olyankor hajlamos az ember kikelni önmagából, elfelejteni az alázatot. Ez velem is így történt, amikor nagyon fiatalon olimpiai ezüstérmes lettem. De nagyon sokat tanultam ebből, hogy aztán a következő sikereket már két lábbal a földön tudjam átélni.
Az újpestiek sportszeretettel átitatott lokálpatriotizmusát is átélted már?
Én ugyan óbudai vagyok, de a nagyszüleim itt élnek, és tőlük már gyerekkoromban azt hallottam mindig, hogy hajrá Újpest. Kilenc éves koromtól rendszeresen jártam az Újpest focimeccseire, és ugyan sosem éltem itt, de már akkor belém ivódott ez a különleges, újpesti életérzés: a város, a lila-fehér szín és a sport szeretete. Azóta vagyok Újpest szerelmese, nem is volt kérdés, hogy 2012-ben az UTE-ba igazoljak. Fantasztikus érzés látni ezt a különleges lokálpatriotizmust, ahogy az újpestiek összetartó közösséget alkotnak, ahogy élnek-halnak a városért, az UTE-ért, a focicsapatért, és a sportért. Én első kézből tudom igazolni: nem üres jelszó az, hogy Újpest a legsportosabb város. Sok tömegsport rendezvényen jártam szerte a világon, de amit Újpesten láttam az elmúlt néhány Kihívás Napján, az semmihez nem fogható.
Juhász Mátyás