„Az egész ember csak ez a koponya. A steril, a kitenyésztett rabbi-fej. A teste mintha nem is élne. (…) Udvariasan és nyugodtan beszél. Hellyel kínál. A szem reátapad a látogatóra, nem engedi el. Egyszerű, apró kérdéseket tesz fel, nagyon nyugodtan, nagyon aprólékosan. Mindent tudni akar. (…) Kíméletlenül érint fájós pontokat. Nem hagy ki semmi látszólagosat. Nem jósol. Tanácsot ad. Kár, hogy nincs tőle mit kérdeznem” – így írta le Márai Sándor találkozását a „törpe csodarabbival”, Ovics Ábrahámmal. Az író ekkor még nem tudta, hogy címeres szélhámossal van dolga.
A75-80 centiméter magas, derékig érő szakállat és hosszú, szőke hajkoronát viselő, 60 évesnek is kinéző férfi nem gyakorolt különösebb hatást az íróra. Pedig az az 1929 júniusában lezajlott találkozón teljes színpadi kelléktárát bevetette: a Károlyi utca 24. földszintjén berendezett „lelki klinika” sejtelmesen elsötétített szobájában, vallásos könyvekkel telepakolt íróasztal mögött fogadta vendégét, akit nem nyűgöztek le a rossz magyarsággal és németséggel előadott, semmitmondó bölcsességei.
Annál inkább hatottak a gyárváros kétségbeesett lakóira, főleg az asszonyokra, akik százszámra tódultak „a zilált lelkek gyógyítójához”. De ki is volt ez a furcsa alak, aki képes volt úgy megbabonázni az itt élőket, hogy azok örömmel váltak meg a kedvéért nehezen megkeresett pénzüktől?
Kis ember, nagy gonddal jár
Ovics Ábrahám – akinek valószínűleg nem ez volt az igazi neve – először 1924-ben tűnt fel a magyar nyilvánosságban, mint az elhunyt Máramaros megyei csodarabbi, Ovics Eizik fia és örököse. A haszid zsidóság vallási életében fontos szerepet játszó spirituális vezetők tiszteletteljes alakját eljátszó férfi valószínűleg gondos kutatómunka után hazudta be magát a nagy tekintélyű, ám hozzá hasonlóan kisnövésű Ovics famíliába. Mivel Ovics rabbit hét gyermekkel áldotta meg a sors, a szélhámos bátran állíthatta, hogy ő is egy közülük. Ugyanakkor az ál-Ovics gondosan kerülte azokat a területeket, ahol lebukhatott volna: eleinte Kárpátalja és a Felvidék városait járta.
„Lélekgyógyító tudományával” először 1928-ban próbálkozott Budapesten. Ekkor egy zsidó vendéglőben „praktizált”. A pesti zsidóság szegényebb és gazdagabb rétegei pedig egyaránt keresték a kegyét. Áldozatait furfanggal csalta magához: hat-nyolc „titkára” járta a kávéházakat, zsinagógákat és piacokat, akik mind Ovics csodálatos tetteiről suttogtak az embereknek, címét pedig hétpecsétes titokként osztották meg a kíváncsiskodókkal, ami így persze futótűzként terjedt.
A második világháború alatt koncentrációs táborba hurcolt Ovics család
A csaló legnagyobb pechjére azonban a fővárosban ekkor valódi csodarabbik is tartózkodtak, akik felfigyeltek a gyanús idegenre, ezért jobbnak látta, ha kereket old. Szemtelenségére azonban jellemző, hogy az egyik napilap riporterének még arról panaszkodott, hogy
„nagy a konkurencia, sok az ál-csodarabbi”.
Csoda van eladó
1929-ben már nem mert visszatérni Budapestre, ezért Újpesten ütötte fel a tanyáját. A módszere maradt a régi, ám új trükköt is bevetett: a budapesti lapok szerkesztőségéhez névtelen telefonhívások érkeztek, amelyek a titokzatos rabbi érkezését adták hírül, és nagy sztorit ígértek. Mint később kiderült, a telefonáló maga Ovics volt, és nagyon is jól számított: Márai mellett riporterek hada kereste fel az újpesti lakásban, ő pedig mindenkit biztosított arról, hogy nem kuruzsló, vagy jövendőmondó. Ironikus, hogy az újságíróktól ugyanúgy tiszteletdíjat szedett, mint a többi, szerencsétlen sorsú embertől.
Tudománya egyébként nem volt bonyolult: az előszobában várakozókból főtitkára – aki egyébként a sógora volt – ártatlannak tűnő társalgással szedte ki, miért keresik a „rabbit”, majd az információt továbbadta Ábrahámnak, aki így „látta a múlt és a jelen gondjait”.
A gnómszerű figurát végül egy újpesti idegorvos, illetve a zsidó hitközség buktatták le: előbbi azért tett feljelentést, mert a „szent ember” mindenféle pirulákat osztogatott híveinek, utóbbi – valódi csodarabbik segítségével – megállapította, hogy sohasem végzett teológiai tanulmányokat, ezért beperelték szélhámosságért és kuruzslásért.
Időközben az is kiderült, hogy a férfi Munkácson született, megtévesztő külseje ellenére pedig mindössze 24-25 éves volt.
Azelőtt a hamburgi Barnum-cirkusz „torzembereként”, testi deformáltságának mutogatásából, kártyajóslásból és egyéb hókuszpókuszokból élt.
Valami hatodik érzéke azért mégiscsak lehetett, mert a kitoloncolására érkező rendőrnyomozók elől sikerült elillannia, a rengeteg megkárosított újpesti pedig bottal üthette a pénze nyomát.
Rabláncon a csodasvindler
Főhősünk jobbnak látta, ha néhány évre felszívódik, majd 1933-ban Beregszászon tűnt fel, ahol szokásos bizniszén túl egy kereskedő fiatalon özvegységre jutott lányának vagyonát próbálta kicsalni.
Ekkor azonban már nem kerülte el a letartóztatást: a román hatóságok Ung vármegyében letartóztatták, majd kiadták Csehszlovákiának, ahol már körözés alatt állt. További sorsa nem ismert, de nagy valószínűséggel elnyerte megérdemelt büntetését.