Újpest 185. születésnapja alkalmából „Újpesti nosztalgia” címmel nyílik kiállítás Kőrös Márta diorámáiból a Károlyi Galériában. A tárlatot, melyen 21 db miniatűr csodát lehet majd megcsodálni, november 10-én 17 órakor nyitják meg.
Kőrös Márta saját bevallása szerint egyszerűen beleszeretett a diorámák készítésébe. Történetének kezdete szinte meseszerű: a ’90-es évek végén levelet kapott a Mikulástól, miszerint nagyon szeretne ajándékot kapni ő is, és arra kérte Mártát, hogy készítse el saját szobájának makettjét. Tulajdonképpen így indult, és ezt követően sorra készítette a diorámákat, a legkülönbözőbb témákban.
A diorámák térhatású, háromdimenziós képek. Az elkészítés a makettezés egyik formája, de persze jóval több ennél! Ez az alkotói forma az egyszerű modellek határait messze túllépve a történetmesélés és művészi kifejezés eszköze. A diorámák készítése nagy türelmet, kézügyességet és kitartást igényel.
Kőrös Márta az Újpest Média kérdésére válaszolva elmondta, hogy egy-egy dioráma elkészítése átlagosan 40 órát vesz igénybe. Elárulta azt is, hogy az összeállítás sikere nagyban múlik a tervezésen, hiszen az arányokat, a részletek elhelyezését az alkotási folyamat kezdetén át kell gondolni. A tervezést az anyaggyűjtés követi, ugyanis egy-egy dioráma elkészítéséhez a készen kapható mini bútorok mellett nagyon sok anyagra van szükség, például textildarabokra, gombostűkre, cérnára, kartonpapírra, de rágógumi, kockacukor, szezámmag, de akár jégkrémpálca vagy éppen rúzstok is beépítésre kerülhet! Az anyaggyűjtés után végre jöhet az alkotás, mely során változhat a korábban, a fejében megszületett terv, de éppen ettől izgalmas az alkotás – Márta szerint.
Eddig több mint 60 csoportos, 6 páros és 4 önálló kiállításon mutatta be diorámáit, amelyekkel mesél – olykor a gyermeknek, de inkább a felnőtteknek.
A november 10-én nyíló „Újpesti nosztalgia” című kiállítása lesz sorrendben az ötödik egyéni bemutatkozása, amellyel Újpestről mesél a látogatóknak. A tárlaton az Újpesti Helytörténeti Értesítő címlapjai mellett, azokhoz illeszkedve 21 darab diorámát lehet majd megcsodálni. A miniatűrök között ott lesz a Városháza és az újpesti piac is. A többi pedig legyen meglepetés!
Kőrös Márta kérdésünkre válaszolva azt mondta:” Nagy örömet jelent számomra az, hogy a Károlyi Galéria ad otthon a kiállításnak. Így nagyon sok diák láthatja majd a munkáimat, és ki tudja, talán kedvet kapnak a diorámázáshoz.”
A tárlatot november 10-én 17 órakor az Újpestért Díjjal kitüntetett Rojkó Annamária, az Újpesti Helytörténeti Értesítő szerkesztő nyitja meg, köszöntőt Hirmann László, az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója mond. A megnyitóünnepségen közreműködik majd Szűts István zeneszerző, Újpest Díszpolgára.
A különleges alkotásokat 2026. január 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Károlyi Galériában (1041 Budapest, Erzsébet u. 69.).
BK