Újpest 185. születésnapja alkalmából „Újpesti nosztalgia” címmel nyitottak kiállítást Kőrös Márta diorámáiból a Károlyi Galériában. A tárlaton több mint 20 miniatűr csodát tekinthetnek meg az érdeklődők.
Az „Újpesti nosztalgia” című kiállítás Kőrös Márta ötödik egyéni bemutatkozása. Eddig több mint 60 csoportos, 6 páros és 4 önálló kiállításon mutatta be diorámáit, amelyekkel mesél – olykor a gyermeknek, de inkább a felnőtteknek. Ahogyan a november 10-én megnyitott tárlaton is, amelyen az Újpesti Helytörténeti Értesítő címlapjai mellett, azokhoz illeszkedve több mint 20 diorámáját lehet megcsodálni.
„Újpest 185 éves és erről szerettünk volna megemlékezni, ezért ez egy kicsit speciális kiállítás, mert dioráma kiállításom az elmúlt évtizedekben nagyon sok volt, sok önálló és páros is, és közös kiállítás is. Azért speciális ez a kiállítás, mert az Újpesti Helytörténeti Értesítővel, ami városunknak tényleg unikális, egyedi lapjával párosul. Ennek az értesítőnek a címlapján mindig van egy publicisztika és egy régi fotó, ami visszavetít egy kicsit a múltba. Ezek a diorámák, amiket én most készítettem és összeválogattam mindegyik egy ilyen helytörténeti értesítő címlaphoz kapcsolódik” – mondta Kőrös Márta, aki elmondta, hogy sok kedvence van, az egyik az újpesti piac, de közel áll a szívéhez a legelső munkája is: a Mikulás szobája. Hiszen az egész úgy kezdődött, tette hozzá Kőrös Márta, hogy levelet kapott a Mikulástól, melyben arra kérte őt, hogy készítse el a szobájának diorámáját.

A diorámák térhatású, háromdimenziós képek. Elkészítésük a makettezés egyik formája, de persze jóval több ennél! Ez az alkotói forma az egyszerű modellek határait messze túllépve a történetmesélés és művészi kifejezés eszköze. A diorámák készítése nagy türelmet, kézügyességet és kitartást igényel. Kőrös Márta bevallása szerint egy-egy dioráma elkészítéséhez átlagosan 40 óra szükséges.

“Sok a kicsiben” – így jellemezte Hirmann László, a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium igazgatója a bemutatott alkotásokat. „Azt hiszem, hogy ezt Kőrös Márta is pontosan tudja, mert ennél tömörebben, lényegre törőbben nem lehetne megfogalmazni, azt a régi Újpestet, ami, mindannyian tudjuk ma már, igazából nem is létezik” – fogalmazott Hirmann László, majd hozzátette: ez a kiállítás tulajdonképpen sétára invitál minden látogatót. Ehhez a sétához pedig az Újpestért Díjas Rojkó Annamária, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény szerkesztője nyújtott kiváló szakmai segítséget a november 10-i megnyitóünnepségen. Rojkó Annamária elmondta, hogy a kiállító művész a helytörténeti értesítő 2002 és 2025 között megjelent lapszámaiból tallózott, ezekből választott hangulatos publicisztikákat, és ezekhez kapcsolta a tulajdonképpen négydimenziós miniatűröket, amelyek az egykori újpestiek hétköznapjainak helyszíneire kalauzolnak el mindenkit.
„Az emberi kéz alkotta magas minőségű diorámát nevezhetnénk akár részecsketechnikának, ahogy a részecskefizika, úgy a részecsketechnika is az anyag legkisebb építőköveit vizsgálja. Ám a protonok, neuronok helyett itt különböző kupakok, címkék, skatulyák, gallyak és egyéb kreatív anyagok, újrahasznosítható alkatrészek értő felhasználásával áll össze a kép. A kép, azaz a műtárgy, amely a Károlyi Galéria jelen kiállításán, nem is három, hanem négydimenziós: a szélesség a magasság és a mélység térbeli kiterjedéséhez ugyanis az időtényező is csatlakozik. Az időfaktornak ezúttal jelentős szerep jut, mert Kőrös Márta az Újpesti nosztalgia című kiállításával a település alapításának 185. évfordulójára emlékezik” – fogalmazott Rojkó Annamária, aki hangsúlyozta, hogy a helytörténeti emlékeket bemutató tárlat kiválóan tükrözi, igazolja, hogy az egykori Újpest milyen jelentős szellemi forrás még mai is.
A kiállítás megnyitóünnepségén közreműködött Szűts István zeneszerző, Újpest Díszpolgára.
Kőrös Márta, aki egyébként a Magyar Miniatűr Műhely alapítója, az Újpest Médiának elmondta, hogy külön öröm számára az, hogy a kiállításnak a Károlyi Galéria adott otthont, mert így sok gyermek láthatja az alkotásokat és talán kedvet is kapnak hozzá. Egy biztos: a kiállító művész a közeljövőben, a Károlyiban egy rendhagyó technikaórán megtanítja az érdeklődő diákokat a diorámázás fortélyaira.

A különleges alkotásokat 2026. január 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Károlyi Galériában.
BK