Utolsókból lesznek az elsők címmel nyílt meg a Don Bosco Szalézi Társaság által rendezett interaktív kiállítás az Újpesti Kulturális Központ Ifjúsági Házában. A tárlat Sándor István kivégzett szerzetesnek is emléket állít, és akkor is látható lesz még, amikor a mártírt boldoggá avatják.
– Tudatos szervezés, hogy azokban a napokban is látható a kiállítás, amikor Sándor Istvánt boldoggá avatják Budapesten – méltatta a kiállítást és az időzítést P. Ábrahám Béla SDB szalézi tartományfőnök. Hozzátette: – E tárlat révén jobban megismerhetjük a szaléziakat, egyben felkeltheti a figyelmünket Sándor István élete iránt. Időszerű a boldoggá avatás, hiszen „messziről tiszteljük a szenteket”, emiatt távolinak tűnnek, Sándor István viszont köztünk élt és tevékenykedett, ezáltal közelinek érezzük.
Ugyancsak a transzcendencia „távolságáról” beszélt dr. Molnár Szabolcs alpolgármester is, aki szerint modern korunkban igenis szükség van kétkezi, „kézzelfogható” szerzetesekre, boldogokra.
– Sándor István olyan küldetést teljesített, ami ma is időszerű.
Kiemelte: azokat a gyerekeket karolta fel, akiknek hátterük révén nem volt kapaszkodójuk. Az alpolgármester szerint ma is sok fiatal keresi az útját, gyökereit, s ez utóbbi nélkül nem lehet sem szárnyalni, sem elrugaszkodni. Dr. Molnár Szabolcs megjegyezte: éppen ezért örül annak, hogy a vértanúhalált halt szerzetes életútját, működését, személyét minél többen megismerhetik.
– A szerzetes „ügye” az Árpád úton lévő Pokol Csárdával indult (amelynek a „Lépj be a Pokolba!” feliratú plakátját a tanítványai szurokkal összekenték – a szerk.). Ez a csárda ma már sehol sincsen, Sándor István személye pedig magasabban van, mint bármikor – zárta gondolatait az alpolgármester.
Idézetek, csocsó, dátumok
A terembe belépve először egy jellegzetes kapu és egy kétszer tizenhárom bábus csocsó fogadja a látogatót. A dobozokból épített „falakon” idézetek vannak, amelyeknek egy része Don Boscótól, a szalézi rend alapítójától származik. A kapuval párhuzamos falon a szalézi rend százéves magyarországi jelenléte olvasható, az évszámokhoz magyar történelmi eseményeket társítva.
Külön tanulságos az az ember nagyságú tábla, amelyre az 1952 nyarán letartóztatott Sándor István kihallgatásainak dátumait jegyezték fel. E felsorolás szerint 1952. július 30-a és augusztus 26-a között három (vasár)nap kivételével mindennap, nemegyszer nyolc-kilenc (!) órán át vallatták, elsősorban az éjszakai-kora reggeli órákban.
Sándor István boldoggá avatási eljárása 2006-ban kezdődött, és épp októberben, a kiállítás ideje alatt emelik őt a boldogok sorába, életéről film is készült. Maga a tárlat október 20-ig látható az Ifjúsági Házban.
M. Orbán András