Régóta húzódik az Újpesti Napló hasábjain is többször tárgyalt Görgey út felújítása, amely a legutóbbi képviselő-testületi ülésen került ismét szóba. Wintermantel Zsolt a testületnek adott válaszaiban emlékeztetett: a felújítás tényleges megvalósulása a közelmúlt eredményes újpesti várospolitikájának érdeme, mivel 2010 előtt még csak tervek sem voltak erre vonatkozóan.
A polgármester részletesen válaszolt a képviselő-testületi ülésen elhangzott kérdésekre. Azzal kapcsolatban, hogy a felújítás miért nem fejeződött be már 2012 végén, Wintermantel Zsolt leszögezte: Újpest és a főváros jelenlegi vezetése is úgy vette át az irányítást 2010-ben, hogy még csak tervek sem születtek a Görgey út rekonstrukciójára vonatkozóan. Hozzátette: 2011-ben, látván az állapot tarthatatlanságát, elkészítették a Görgey út szabályozási tervét, a főváros költségvetésében pedig csak ezt követően lehetett fedezetet biztosítani a munkálatokra. Emlékeztetett, amellett, hogy a kérdéses szakasz Budapest három legrosszabb állapotú útjának egyike, Nagy István alpolgármester és ő voltak azok, akik fővárosi képviselőként mindent megtettek annak érdekében, hogy a 2010-ig regnáló előző (baloldali) városvezetés által még csak meg sem tervezett munkálatok megkezdődhessenek.
Mint ismert, az úttest, a járda és a villamospálya felújítására egyaránt szükség van, és ezzel párhuzamosan közműcserére is sor kerül. Wintermantel Zsolt hangsúlyozta, a nagyszabású munka megtervezése majdnem egy évet vesz igénybe, a kivitelezés várhatóan jövő tavasszal kezdődik meg, idén a tervezési szakasz zajlik, amelyre a 2013-as költségvetésben százmillió forintot különített el a főváros, jövőre pedig 1,9 milliárd forintot biztosítottak a kivitelezésre.
– Idén október–novemberre várhatók azok a kiviteli tervek, amelyek alapján a nemzetközi eljárásrend szerint a főváros lebonyolíthatja a közbeszerzést – tette hozzá a tényleges határidőkkel kapcsolatban a polgármester.
Gondolatait azzal zárta, hogy a rendszerváltozás óta ez a városvezetés tette a legtöbbet azért, hogy a rekonstrukció egyáltalán megvalósulhasson.
Ahogyan az Újpesti Napló hasábjain a polgármestert idézve megírtuk: maga a felújítás egy jól megtervezett folyamat, azonban a beruházás megtervezése és kivitelezése feszített tempóban kell megvalósuljon, mivel a főváros előző szocialista–szabaddemokrata-vezetése még csak terveket sem készíttetett erre vonatkozóan.
M. Orbán András