Február 14-én tartják a Valentin-napot (magyarosan Bálint-napot), a szerelmesek ünnepét, amikor a párok szerelmes üzenetekkel kedveskednek vagy megajándékozzák egymást, de sokan romantikus vacsorával ünneplik a jeles alkalmat. A Valentin-nap az ókori pogány hagyományokból ered, modernkori, keresztény változata pedig a III. század végén élt vértanú, Szent Bálint alakjához és legendájához kötődik.
A rómaiak február 13. és 15. között tartották a lupercalia nevű termékenységi ünnepet, amely Róma legendás alapítói, Romulus és Remus, valamint Faunus, a pásztorok és a mezőgazdaság istenének alakjához kötődött. A háromnapos ünnep elnevezése a lupercal nevű barlangra utal, ahol a monda szerint egy farkas szoptatta csecsemőkorában a városalapítókat. A lupercalia során mai szemmel brutálisnak ható szokások is helyet kaptak: két kiválasztott ifjú, egy fiú és egy lány meztelenül szaladtak át a város utcáin és kecskebőrből készült, rituális korbáccsal megostorozták az útjukba kerülő járókelőket, főleg a fiatal nőket, akik számára a hiedelem szerint a korbácsolás termékenységet és gyermekáldást hozott.
Ugyanakkor gyakoriak voltak az ún. szerelmi sorsolások is, amikor a hajadon lányok nevét egy edénybe dobták, majd a fiatal férfiak kihúztak egy-egy nevet: az ilyen módon, véletlenszerűen egymásra talált férfiak és nők az ünnep időtartama alatt kötelesek voltak egy párt alkotni, olykor pedig annyira megkedvelték egymást, hogy később is együtt maradtak.
A katolikus hagyományban február 14-e Szent Bálint (latinul Valentinus) ünnepévé vált, akit a hagyomány szerint éppen lupercalia idején, 269. vagy 270. február 14-én végeztek ki. A legenda úgy tartja, hogy Szent Bálint, Terni püspöke szembe szegült II. Claudius császár rendeletével, aki megtiltotta a fiatal férfiak számára a házasságkötést, mivel úgy gondolta, a házasélet eltereli a figyelmüket a katonáskodásról. Valentinus nem engedelmeskedett a törvénynek és továbbra is megesketett fiatal párokat, ezért letartóztatták, és halálra ítélték.
Egy másik változat szerint Bálint papot az üldözött keresztények bújtatása miatt végezték ki. A börtönben raboskodva csodát tett, visszaadta a foglár vak lányának a látását, kivégzése előtt pedig üzenetet küldött számára a „te Valentinod” aláírással, ebből alakult ki később a Valentin-napi szerelmes üzenetek hagyománya.
Szent Bálint a 14. században vált a jegyesek és a fiatal házasok védőszentjévé Angliában és Franciaországban. A Valentin-nap, mint a szerelmesek ünnepe, csak a késő középkortól kezdve nyerte el ma ismert jelentését, igazolhatóan először Geoffrey Chaucer angol költő Madárparlament című 1382-es költeményében kapcsolódott a szent emléknapja a romantikus szerelemhez.
Angliában a 15. század vége óta küldenek egymásnak ajándékokat vagy költeményeket a párok február 14-én. Ez a szokás idővel más országokban is elterjedt, elsősorban az angolszász kultúrával együtt. Sok helyen saját hagyományok alakultak ki, Olaszországban például a szerelmespárok többnyire hidakon vagy folyóknál, tavaknál találkoznak, ahol lakatokat helyeznek el egymás monogramjával, esetleg néhány közös fotóval, a kulcsot pedig a vízbe dobják. Finnországban a Valentin-napot a barátság napjaként ünneplik, amikor képeslapot küldenek vagy kisebb ajándékot adnak át egymásnak azok, akik a másikat szimpatikusnak találják.