Gyakran gondolok egy hajdani órára a Könyvesben, a tanárlegendával, Fecskével, vagy ahogy mi hívtuk, a Fecske Bandival. Szépségekkel, szellemi fényességgel teli órának indult és sajátos dráma lett belőle.
Dr. Fecske András egyike volt a gimnázium legendás tanárainak. A Könyves nem attól volt legendás, hogy földrajzilag jó helyre épült, hanem attól, hogy benne lakott a Könyves szellem! Oroszt tanított nekünk, és a negyedik második félévében művészettörténetet is. A szóban forgó óra is művészettörténet volt.
Bozó Józsi akkor jött Görögországból, ahol ifjúsági vízilabdatornán vett részt a Dózsa korosztályos csapatával.
Fecske bevonult a fal mellett, odaért a tanári asztalhoz. Letette a naplót, ránézett az osztályra és elkezdett művészettörténetet tanítani. Olyan szuggesztivitás volt az előadásaiban, hogy szinte ott éreztük magunkat a helyszínen, pedig akkor még semmilyen láttató elektronika nem állt a rendelkezésére. Csak az emberi szó és az átélés. E kettő együttes működtetése utolérhetetlen volt.
– Halljunk valamit az előző órákon tanultakból is – mondta Fecske, és leült az asztal mögé. Ölébe csúsztatta a naplót és belelapozott. – Mondjuk Bozó tolmácsolásában.
A finom provokáció ott vibrált a levegőben. Józsi lassan felemelkedett. Vízipólós válla szinte betöltötte a pillanat csendjét.
– Tanár úr kérem, én nem készültem, mert tegnap jöttünk haza Görögországból a vízilabdacsapattal. Kikért a Dózsa.
– Meddig voltál oda Józsi? – kérdezte Fecske.
– Egy hétig, tanár úr – válaszolta Bozó.
Fecske ekkor hosszan nem szólt egy szót sem, csak nézett a fejek fölé, a semmibe. Józsi tanácstalanul álldogált válaszra várva. Aztán Fecske becsukta a naplót, felállt és lassan megkerülve az asztalt kijött a középső padsor elé, tekintetét az egyre inkább zavarban lévő Józsira emelte.
Lassan, nyugodtan tagolni kezdte mondatait.
– Haragszom, Bozó Jóska. Nem amiért nem készültél, hanem a helyzet miatt. De nem is rád haragszom, hanem a sorsra. Fél életemet áldoztam arra, hogy megismerjem az irodalmat és a művészettörténetet, hogy minél jobban továbbadhassam, évfolyamról évfolyamra. Nagyobb vágyam az volt, hogy ehhez megláthassam azt a világot, amiről olvastam, tanultam, amit megismertem könyvekből, fényképekről. De a határon se jutottam még át Józsi, nemhogy Görögországba! Vagy pénzünk nem volt, vagy lehetőség, vagy egyik sem. Te meg, 17 évesen, csak mert a vízben jól dobálod a labdát és néha betalálsz a kapuba, most voltál Görögországban! Lehet, már bejártad fél Európát. Látod, ez bánt engem! Üljél le Bozó Józsi! Remélem, valami emlék azért maradt benned Görögországról, nem csak az uszoda, meg az öltöző.
Azzal hátranyúlt a naplóért és kiment az osztályból. Volt még vagy 10 perc az órából.
Réti János