Zárak bűvöletében

  •  
  •  
  •  

Több mint harminc éve nyitott meg a Zártéka üzlet Újpest központjában, a Munkásotthon utcában. Eleinte csak öngyújtók töltésével foglalkoztak, majd fokozatosan bővültek szolgáltatásaik. Elégedett vásárlóik ma már Angyalföldről éppúgy visszajárnak hozzájuk, mint akár Rákospalotáról.

A Munkásotthon utca és az István út sarkánál lévő butiksoron található kis üzletet, a Zártékát a mai tulajdonos, Molnár Gábor édesapja nyitotta meg, immár harminckét esztendeje.
– Éppen nyolcadikos voltam, amikor elindult az üzlet. Édesapám előtte többfelé dolgozott gépésztechnikusként, így egyebek mellett a Megyeri út elején, a néhai Magyar Acélárugyárban is. Nagybátyámnak Zuglóban volt egy ugyanilyen profilú boltja, innen jött az ötlet, hogy mi is megpróbálhatnánk – mesél az üzletvezető az előzményekről.
A nyolcvanas évek elején akkora üzlet volt még az öngyújtótöltés, hogy eleinte ez fenntartotta a vállalkozást. Mára szinte hihetetlen, de akkoriban öt forintba került egy töltés, és egy forintba egy tűzkő.
– Édesapám korán megérezte, hogy nem érdemes csak egy tevékenységre építeni, így idővel elkezdtük a kulcsmásolást, amely napjainkra szinte minden, zárakkal kapcsolatos munkával kibővült. Mára az öngyújtótöltés csaknem teljesen visszaszorult, olyannyira, hogy ebben a körzetben, beleértve Angyalföldet és Rákospalotát, úgy tudom, ez az egyetlen üzlet, ahol még foglalkozunk ilyesmivel – beszél tevékenységükről a tulajdonos.
Molnár Gábor eleinte csőszerelőként dolgozott, de egy baleset következtében ezzel fel kellett hagynia. Ekkor, huszonkét éve vette át az üzlet irányítását édesapjától, aki alkalmanként ma is bejár segíteni. A Zártékában a kulcsmásolás mellett zárakat javítanak, zárrendszereket építenek ki intézményeknek, iskoláknak, hevederzárakat, rácsokat szerelnek fel. Újpest szinte az össze társasházának és lakásszövetkezetének ők javítják a zárbetétjeit.
– Ez nem olyan nagy üzlet, de ahogy szlogenünk is jelzi: „Újpest szolgálatában” szívesen tesszük, hiszen a város folyamatosan ad munkát. Ráadásul ez nemcsak munka, hanem szerelem is, hiszen én mindig is lakatos szerettem volna lenni.
Néha 100-120 éves ajtózárakat is bevisznek hozzájuk felújítani, ezek láthatóan megdobogtatják Molnár Gábor szívét. A zsúfolt kis üzlet titkos zugaiból különböző régi tárgyak kerülnek elő: egy páncélszekrényzár, egy több mint százéves lakat. A kopottas tárgyakon már-már gyengéden simít végig, ahogy mutatja.
Maga az üzlet is kissé túlzsúfolt és felújításra szorul, de mint megtudjuk, már nem sokáig. Rövidesen világítást is kap a portál, amire már régóta szükség lenne, igaz, úgy tűnik, az újpestiek ettől függetlenül is idetalálnak.

Zártéka: IV., István út 15. Tel.: 380-4557

G.R.