Az újpesti Városháza második emeletén május 22-én különleges hangszerbemutatóra gyűltek össze az óvodások: a nyolcvanéves MÁV Szimfonikus Zenekar tagjai érkeztek hozzájuk, méghozzá menetrendszerűen. A foglalkozást Székely Edit fuvolaművész vezette, akivel az újpesti koncertekről, utazásról és a zeneművészek emberközeli oldaláról beszélgettünk.
Milyen a zenekar kapcsolata városunkkal?
Lassan több mint húsz éve vezetek gyerekeknek szóló hangszerbemutatókat és ismeretterjesztő előadásokat. Újpesttel is a kezdetektől kapcsolatban vagyunk – évente körülbelül négy ilyen programot tartunk a kicsiknek. Ez is egy kapcsolódási pont a zenekar és Újpest között. Emellett régóta fellépünk a nyár végi Kántor-koncerten az Újpesti Zsinagógában, valamint rendszeres szereplői vagyunk a Városházi Estéknek is. Ez egy régi, gyümölcsöző együttműködés, amelynek köszönhetően idén augusztusban szabadtéri koncerttel is meglepjük majd az újpestieket.
Hogyan lehet valaki a zenekar tagja? Kell hozzá például előtte vonatot vezetni?
Egyáltalán nem! A MÁV Szimfonikus Zenekar 80 éve alakult, és bár talán kezdetben volt némi átfedés a vasutas szakma és a zenekar között, ma már minden tagunk képzett, zeneakadémiát végzett művész. Mindig profi zenészek alkotják az együttest – a MÁV pedig a fő támogatónk és fenntartónk.
Jól gondoltam, hogy nem csak belföldön lépnek fel – sok külföldi fellépés is szerepel a naptárban.
Valóban, de ezek száma nagyban függ az aktuális anyagi és járványhelyzettől. Az utazásaink az utóbbi időben emiatt kissé visszaestek. Ennek ellenére tavaly egy fantasztikus három hetet tölthettünk Japánban, ahol Kobayashi Ken-Ichiróval léptünk fel. A híres karmester 1974-ben Budapesten nyert egy versenyt, ahol életében először hazáján kívül vezényelt – épp a MÁV Szimfonikus Zenekart. A mai napig úgy tartja, hogy a győzelmét nekünk is köszönheti, ezért kaptuk tőle ezt a felejthetetlen meghívást.
Ön kizárólag ilyen hangszerbemutatókon lép fel, vagy más szerepkörben is jelen van?
Fuvolistaként szerepelek a zenekarban, de a hangszerbemutatók vezetését is általában rám bízza az együttes. Még húsz évvel ezelőtt, egy kollégákkal és gyerekeikkel közösen tartott karácsonyi ünnepségen figyelt fel rám Lendvay György, hogy van bennem pedagógusi véna. Ez nem véletlen: édesanyám óvónő volt, édesapám tanár, nagyszüleim szintén pedagógusok – úgy érzem, ez a készség a véremben van. Azóta számos gyermekrendezvényt vezettem, és régóta tartunk tematikus sorozatokat az újpesti Ifjúsági Házban is. Idén például a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regény köré építettük az előadásokat, különféle zeneművekkel illusztrálva a történetet.
Egy zenész hogyan piheni ki magát? Hogyan vezeti le a feszültséget?
Számomra a futás és a tangó a legjobb kikapcsolódás – volt egy selyemfestős időszakom is. Az olvasás esténként nem igazán pihentet, mert ott figyelni kell. A tánc ugyanúgy koncentrációt kíván, de teljesen másfajta jelenlétet igényel, mint a zenélés vagy az olvasás – valahogy mégis feltölt.
A mostani hangszerbemutatót hallgatva úgy érzem, ezek az előadások nemcsak a gyerekeknek szólnak – idősebbek is szívesen részt vennének rajtuk.
Teljesen egyetértek. A művészeket sokan elérhetetlennek gondolják, mintha egy másik világhoz tartoznának. Pedig mi is hétköznapi gondokkal küzdő, hús-vér emberek vagyunk. Ezek a hangszerbemutatók épp abban különböznek a klasszikus koncertektől, hogy itt lehetőség nyílik a közvetlen kapcsolódásra. A május 22-i újpesti előadáson például az egyik kisgyerek azt is megosztotta velem, hogy épp most született kistestvére – ez az őszinte közvetlenség mindannyiunkat gazdagít.