1956 mártírjaira emlékeztek az újpestiek

  •  
  •  
  •  

Az esti hat órai harang zúgása hívta megemlékezésre október 23-án az újpestieket a városháza Szent István téri homlokzatához, ahol bronz emléktábla hirdeti: ezen a helyen kiáltották ki 1956 október 24-én az újpesti forradalmi bizottság megalakulását. A másik, márványból készült tábla az újpesti áldozatokra emlékeztet.

 Az 55 évvel ezelőtti események résztvevői, a megtorlások áldozatai előtt ezúttal is sokan hajtottak fejet. Ünnepi beszédében Wintermantel Zsolt többek között azt emelte ki: ma, amikor a szabadságért már nem kell fegyverrel harcolnunk, nem kell forradalmat vívnunk, hősi halált halnunk, a szabadságot csak közösségben tudjuk megélni. A magyaroknak a leghitelesebb beszámolók szerint ugyanis 1956-ban is az jelentette a soha nem látott szabadságot, amikor úgy érezték, együtt az egész ország, az egész nemzet.

Emlékezők gyűrűjében

Gyertyákat, mécseseket tartottak az estébe a Szent István téren  emlékezők, akik együtt énekelték el a Himnuszt.

 Krizsik Alfonz köszöntötte az újpestieket, majd irodalmi műsor következett a színművész, valamint a Babits Mihály Gimnázium diákjai: Mári József 11. b., Ádám Annabella 12.b, valamint Borsos Bence 12. a  évfolyamos diákok részvételével. ( A diákok felkészítője Honti Mária tanárnő volt). A szereplők Szabó László Dezső: Október 23., Örkény  István: Fohász Budapestért, illetve Márai Sándor: Mennyből az angyal című műveivel idézték meg a magyarság által 1956-ban  átélt szabadságot és a megtorlás következményeit. Majd Wintermantel Zsolt lépett az emelvényre és mondta el a nemzeti ünnep alkalmából gondolatait:

– “Bármennyire hihetetlennek tűnik is, én láttam a szabadságot, a szabadságot, a maga tökéletes, hibátlan szépségében. Ott járt-kelt az emberek között, egy európai nagyváros utcáin, terein, 1956 őszén, Budapesten. Sorban állt a boltok előtt, ahol kenyeret osztogattak; leült a családi asztalokhoz, mikor eljött az étkezés ideje; megjelent a hivatalokban, a füsttől ragacsos pályaudvarokon, a kocsmák bánatos fémpultjainál, s mi jövetelekor felálltunk és nemzeti himnuszunkat énekeltük!”

– Ezek a magukkal ragadó mondatok egy 56-os magyar forradalmár könyvéből valók, és semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy ők, akik akkor ott voltak 55 évvel ezelőtt és véghezvitték a forradalmat, valóban személyesen találkoztak a szabadsággal. –mondta bevezetőjében a polgármester.
– Minden forrás arról tanúskodik, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és az ebből fakadó felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. –folytatta a szónok.
Milyen különös! A magyaroknak a leghitelesebb beszámolók szerint tehát az jelentette a soha nem látott szabadságot, amikor úgy érezték, együtt az egész ország, az egész nemzet.

Mintha ez épp az ellenkezője lenne annak, amit manapság a legtöbb reklám, s általában a fogyasztói társadalomban uralkodó életfelfogás sugall: csak magaddal törődj, csak magadnak élj.

A szabadsághoz közösség kell

Az imént említett könyv elgondolkodtató válasszal szolgál. A szerző vezérgondolata röviden így szól: a szabadsághoz legalább két ember kell. Egyedül, egy lakatlan szigeten senki sem tudja átélni a szabadságot, legfeljebb a magányt. A szabadság csak emberek kapcsolatában élhető meg. Ott tapasztalható meg, élhető át két vagy több ember személyes viszonyában, de csak akkor, ha abban mindegyikük egyenrangúnak tarthatja magát.

Vagyis a szabadsághoz közösség kell. A szabadságot csak közösségben tudjuk megélni.
Rögtön szíven talált ez a gondolat, amikor először olvastam, mert jómagam régóta rendíthetetlenül vallom, hogy a politika fő célja, s így a választott vezetők egyik elsődleges feladata a közösségépítés.

A közösségeinket kell építeni

Különösen fontosnak tartom ezt ma, amikor a szabadságért már nem kell fegyverrel harcolnunk. Nem kell forradalmat vívnunk, hősi halált halnunk. Sokkal inkább az a kérdés, hogy mit tudunk kezdeni vele. Én úgy vélem, ha azt akarjuk folytatni, amit 56-os elődeink elkezdtek, akkor a fenti gondolatot kell követnünk. A közösségeinket kell építeni, erősíteni, hogy azokban bontakozzon ki a szabadságunk.– folytatta Wintermantel Zsolt

Az utódok főszereplésével
Itt az ideje, hogy az 56-os forradalom napja immár ne politikai ünnep, hanem valóban nemzeti, közösségi ünnep legyen. Ezért is szeretnénk új hagyománnyá tenni, hogy ezen a napon ne a politikusok legyenek az ünnepségek főszereplői, hanem azoknak utódai, akik akkor, 55 éve a forradalom főszereplői voltak itt Újpesten: az újpesti diákok, az itt élő, itt tanuló fiatalok, az újpesti srácok, valamint az itt élő, itt dolgozó emberek – vagyis az újpesti közösség.

Át is adom a szót és helyet nekik! A mai újpesti srácoknak! Énekeljék, táncolják el nekünk a szabadságot, úgy, ahogy az 56-os forradalmárok látták a pesti utcákon – „a maga tökéletes, hibátlan szépségében”! –zárta mondanivalóját Wintermantel Zsolt, akinek szavai után több részlet elevenedett meg a színpadon az Újpest Színház Pesti srácok című, az ünnep előestéjén először műsorra kerülő musicaléből. 
Magával ragadó színpadi történetek következtek, olykor pergő, máskor andalító zenei aláfestéssel, énekkel. A új musical szereplői nemcsak a kőszínházban, a szabadtéri színpadon is nagy sikert arattak.

Koszorúzó sokaság

A kegyelet percei következtek: az emlékezők, hosszú sorokban,  elhelyezték koszorúikat, virágaikat. Újpest Önkormányzatának koszorúját Wintermantel Zsolt polgármester és dr. Vitáris Edit jegyző helyezte el az emléktáblánál. Majd az újpesti politikai pártok, szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, munkahelyi közösségek, civilek hajtottak fejet ’56 mártírjai előtt, helyezték el a gyertyákat, mécseseket.

Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével zárult.

B. K