•  
  •  
  •  

Amikor 1983 márciusában lerakták a káposztásmegyeri lakótelep alapkövét, a jelenlévők még nem sejthették, hogy az ünnepélyes pillanatok elmúltával milyen nehézségekkel kell szembenézni. A VII. ötéves terv kiemelkedő beruházásaként kezelt feladat már az elején próbára tette az alkotókat.

A modern, több generációra tervezett, változatos külsővel rendelkező öröklakások elosztását menetközben megváltoztatták, és tanácsi bérlakásokként utalták ki többnyire nagycsaládosoknak. Ezért nem volt ritka a hat-nyolc gyerekes család sem. Ezek vegyes összetételű családok voltak, mivel az apuka is hozott a családba két-három gyereket, az anyuka is kettőt-hármat, közös is volt ugyanannyi.
Nagyobb baj az volt, hogy a korábban a családonként átlagban 1, 6 létszámra tervezett gyermekintézmények kevésnek bizonyultak. Egyes iskolák folyosóin, könyvtár- és szakköri helyiségeiben is folyt a tanítás annak ellenére, hogy 23 osztályt kellett naponta utaztatni a kerület más iskoláiba.
Baj volt a szolgáltatásokkal is. A Hajló- és az Óceán-árok út sarkán épült ÁBC kezdetben még megfelelt az igényeknek, de a folyamatos beköltözésekkel nem tudott lépést tartani. Idővel a kissé nagyobb „Óceán” élelmiszer áruház is kevésnek bizonyult. Az orvosi rendelők hiánya is hamar megmutatkozott, különösen a gyermeklétszám növekedése miatt. Az építkezés elhúzódása következtében az amúgy is zsúfolt Izzó-lakótelepi gyermekorvosi rendelőben időnként kaotikus helyzetek alakultak ki.
Legnagyobb bajt azonban a metró korábban megígért Káposztásmegyerig építendő szakaszának elmaradása jelentette. Sokan azért költöztek ide, mert a természeti környezet alkalmas volt a pihenésre és a kikapcsolódásra, ugyanakkor a metró segítségével rövid időn belül el lehetett érni a főváros legtávolabbi pontjait is.
Ezeknek a gondoknak a megoldása szinte lehetetlennek tűnt, mert látszólag nem voltak gazdáik. A fővárosi és a kerületi tanács is igyekezett elhárítani a felelősséget. Viták robbantak ki arról, hogy ki és hogyan kezelje az állami beruházás okozta gondokat. Ne felejtsük, a rendszerváltás kezdetén voltunk. Azok a társadalmi szervezetek, amelyekhez korábban ilyen esetekben fordulni lehetett egyre hiteltelenebbé váltak. A Hazafias Népfront (HNF) aktivistái mozgolódtak a területen, de igazi átütő erőt ők sem jelentettek. Ezért nem csoda, hogy beindult a lakossági önszerveződés.
Alapítványok, egyesületek gomba módra szaporodtak elsősorban a metróért, a jobb közlekedésért, s egyéb szolgáltatásért. A többnyire lakásokon szerveződő közösségek egymástól elszigetelve, kevés lakossági támogatást élvezve „tiszavirág életűek” voltak.
Az iskolákon kívül más, nagyobb létszámú társaság befogadására alkalmas helyiségek nem nagyon voltak. A tanintézetekben tarthattak lakógyűléseket, de politikai színezetű összejöveteleket nem.
Ezért vált nagyjelentőségűvé az a határozat, miszerint az MSZMP körzeti pártházait közösségi házakká kell nyilvánítani. Káposztásmegyeren szinte azonnal megtörtént a Lóverseny téri pártház átalakítása. Létrejött az MSZMP Káposztásmegyeri Közösségi Háza. Ez az állapot 1990 elejéig tartott, amikor –az akkor még működő – kerületi tanács átvette, később pedig az önkormányzat kezelésébe került, mint volt pártvagyon.
Az első nagyobb közösség, amely helyiséget keresett összejövetelei számára, a káposztásmegyeri katolikus gyülekezet volt. Ez az esemény meglepetést okozott a közvélemény számára. Amikor a közszolgálati televízió Ablak című műsorában feltették a kérdést, miszerint hogyan lehet egy „kommunista” intézményben szentmisét tartani, a gyülekezet vezetője azt válaszolta, hogy az őskeresztények üldöztetésük idején a római kazamatákban tartották istentiszteletüket. Ha nekik megfelelt az a hely, akkor ez a korszerű közösségi ház számukra is elfogadható. A riport végül is pozitív kicsengéssel zárult, és a műsort vezető Déri János úgy búcsúzott, hogy „Dicsértessék titkár elvtárs!” 
 
Nem sokkal a katolikusok után egy másik nagyobb csoport is jelentkezett, hogy szeretnének közösségi életet élni. Ez a csoport a Lóverseny tér környékén élő 16-18 éves fiatalokból állt. Az ott élő lakók „nem bírták sokáig cérnával”, hogy esténként a lépcsőházak környékén nagy zajjal társalgó ifjúság lehetetlenné teszi a pihenésüket. Ezért a lakóközösség vezetőjének tanácsára küldöttségük felkereste a Közösségi Házat. Rövidesen létrejött az ötven-hatvan fős IFI Klub. Hamarosan elkészült a programjuk, saját igazolványt készítettek házilag, saját zenekart alakítottak, disco-t működtettek, persze nem minden vita nélkül. A lakók elsősorban a hangerő miatt panaszkodtak, de nem ez volt az oka, hogy másfél év múlva megszűnt ez a klub. Ugyanis kiöregedtek a tagok. Többeket besoroztak katonának, mások megházasodtak, főiskolára kezdtek járni, vagy éppen munkába álltak. A társaság szétszéledt.
Mivel a lakók helyzete nehezen javult, ezért a különböző egyesületek és klubok vezetői, a már megalakult, vagy éppen alakulóban lévő pártok tisztségviselői úgy gondolták, hogy összefogva többet tudnak elérni a lakótelep helyzetének javítása érdekében, mint külön-külön. Ezért megalakították a Káposztásmegyeri Közösségek Kerekasztalát, röviden a KKK.
A KKK-ban minden, Káposztásmegyeren aktívan működő egyesület, klub és gyülekezet, valamint az akkoriban alakulgató pártok ügyvezetői vettek részt. Feladatuk sokrétű volt. Mivel akkor még nem volt kivel a lakónegyed sorsáról szót váltani, megkeresték azokat az intézményeket amelyek közvetve, vagy közvetlenül munkájuk során valamilyen kapcsolatba kerültek Káposztásmegyerrel. Sikerrel jártak a BKV-nál a lakótelepen közlekedő buszok járatainak sűrítése érdekében, egy közvetlen gyorsjárat (piros 122-es) Káposztásmegyer és a metró Városkapu megállója között. Szorgalmazták, hogy a 14-es villamos járatát hosszabbítsák meg a lakótelep végéig. Erre azonban csak 1998-ban kerülhetett sor.
Eljártak a telefontársaságnál, hogy a telefon iránti igényeket minél előbb elégít- sék ki, mert a telefon csökkentené az elszigeteltség érzését. Erre csak később, 1994-ben a káposztásmegyeri telefonközpont átadása után került sor. Aláírásokat gyűjtöttek annak érdekében, hogy a főváros biztosítson egy ingyen használatú telket, ahol a katolikus gyülekezet felépítheti saját templomát.
A Káposztásmegyeri Közösségek Kerekasztala egészen addig működött, ameddig az első szabad választás után felállt az újpesti képviselő testület és az ügyeket már ők vitték tovább a Káposztásmegyeri Bizottság közbeiktatásával.
Az önkormányzat megalakulása után is alakultak civil szervezetek egy-egy fontosabb feladat ellátása érdekében. Ilyen volt a Rendelőnkért Alapítvány, amit a lakók az egészségügyben dolgozókkal közösen hoztak létre, hogy minél előbb felépüljön a Hargita utcai orvosi rendelő.
Az újpesti önkormányzat megalakulása óta minden segítséget megad a civil szervezeteknek. Helyiséget biztosít munkájuk zavartalan végzéséhez, a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága rendszeresen ír ki pályázatot több millió forintértékben civilszervezetek támogatására. A szervezetek közül sokan átvállalnak önkormányzati feladatokat is, amivel hosszabb távon, a lakosság helyzetén javíthatnak.
 
Mészáros Ferenc
a Káposztásmegyeri Közösségi Ház
vezetője 1989 – 2002 között
 
 
 
Város a városban
 
Politikus szemmel Káposztásmegyer 25 éve
 
 
Rendkívül sok szállal kötődöm Káposztásmegyerhez, nemcsak a képviselői munkám miatt, hiszen tíz éve vagyok a Településrészi Önkormányzat vezetője, hanem mert a ’80-as évek végén költöztem Káposztásmegyerre, itt születtek a gyermekeim, itt voltak óvodások és itt jártak iskolába. Sok személyes emlékem fűződik a Farkaserdőhöz a családi séták, biciklizések és piknikek révén. Elöljáróként azért küzdök, hogy a városrész ilyen, felbecsülhetetlen értékei a következő generációknak is fennmaradjanak. Örülök annak, hogy az utóbbi évtizedek dinamikus fejlődést hoztak Káposztásmegyernek, gondoljunk csak a közlekedési beruházásokra, az ipari parkra, a jégcsarnokra, az Aquaworld-re, melyek munkahelyeket teremtettek és teremtenek. Mindezeken túl nagy érték az is, hogy a városrész lakói valódi közösséget alkotnak, akikkel idén a Jubileumi Káposztásmegyeri Napon együtt ünnepelhettük meg ezt a jeles évfordulót. Meggyőződésem, hogy Újpesten egyre többen gondolják úgy, hogy Káposztásmegyeren élni jó dolog.
 
Boruzs András
Káposztármegyeri Részönkormányzat elöljárója
SZDSZ frakcióvezető 
 
                                                            ***
 
Káposztásmegyer a jövőről szól

Káposztásmegyer Újpest legfiatalabb városrésze. 25 éve fiatal, gyermekes családok költöztek ide, és kezdték el önálló életüket – felfrissítve egész Újpest hangulatát.
Mindannyian tudjuk, hogy az állam, a főváros, és maga Újpest is adósa az itt élőknek. Adós a metróval, a hiányzó közösségi szolgáltatásokkal, az otthonos város kínálta lehetőségekkel.
Most új építkezések zajlanak itt, ismét fiatal gyerekes családok költöznek ide. Ez új kihívásokat, de új lehetőségeket is jelent.
Kár azokra várni, akik mindig azt mondják, mit miért nem lehet. Ez a múlt. Megújulásra van szükség, amit csak összefogással valósíthatunk meg. A népszavazás sikere, az Együtt Újpestért Összefogáshoz eddig csatlakozók nagy száma bizonyítja, hogy az összefogás a sikeres jövő útja.
Együtt megvalósíthatjuk a közös célokat, terveket. Kiharcolhatjuk a metrót, kiállhatunk azért, hogy a befektetők a lakásokhoz óvodát, bölcsődét, játszóteret, családi parkot, szolgáltató házakat, uszodát is építsenek.
Együtt elérhetjük, hogy Káposztásmegyer valóban a családok városa legyen.
A 25. születésnap számunkra ezért nem a múltról, hanem a jövőről szól.

Wintermantel Zsolt, Fidesz – MPSZ frakcióvezető
 
                                                        ***
 Káposztásmegyer különösen kedves a KDNP tagjai számára, hiszen ez az a része Újpestnek, ahol a közösségi élet nélküli lakótelep hideg magányában 5 család azzal fordult a váci püspökhöz, hogy alapítson plébániát. Akkor ez lehetetlennek tűnt. De érkezett két elkötelezett pap, csatlakozott számtalan itt elő hívő, és a pártházban tartva az első miséket összeállt a lelkek temploma, aztán 1992 és 1996 között a felépült a kő templomház is. Azóta családok százai és emberek ezrei találtak közössége Káposztásmegyeren, ahol az első parancs a befogadó szeretet. Jelentős azon újpesti kereső felnőtteknek és fiataloknak a száma, akik itt találtak élő közösségre. Nekünk itt élő embereknek a kötelességünk, hogy a környezetünket úgy alakítsuk és tartsuk karban, hogy az unokáknak se legyen kedve elköltözni a lakótelepről.
A politikusok kötelessége pedig, hogy az adófizetők pénzét ténylegesen arra költsék, amire felhatalmazást kaptak. Ma a legfontosabb feladat a 20 éve megígért METRO beruházás befejezése. Ekkor a városrész szervesen kapcsolódhat végre Budapesthez.
Szalma Botond frakcióvezető
KDNP