,
  •  
  •  
  •  

Az Újpest FC a Kazincbarcika vendégeként a Fizz Liga 29. fordulójában 3-0-s győzelmet aratott. A lila-fehérek ezzel a győzelemmel matematikailag biztossá tették a bennmaradásukat az élvonalban.

Remekül kezdődött a mérkőzés az Újpest FC számára, hiszen már az első percekben komoly lehetőség adódott a csapat előtt. Nem sokkal később meg is született a vezető találat, Krajcsovics Ábel volt eredményes, ezzel megszerezve első érvényes gólját újpesti színekben.
A 29. percben érkezett az első igazán veszélyes kazincbarcikai helyzet, ám ebből nem született gól, így az első félidő végén 1–0-s újpesti előnnyel vonulhattak szünetre a csapatok.

„A második félidő Sarkadi lövéssel indult, de nem talált kaput a fiatal szélső. Csapatunk pedig továbbra is dominált, amelynek meg lett az eredménye: Matko szerzett labdát a jobb szélen, majd az alapvonal mentén vezette be az ötösre. Centerezni akart, de végül a hazaiak védőjéről, Nyíri Vincéről pattant a kapuba a labda (0–2)” – olvasható az Újpest FC beszámolójában.

A kétgólos előny birtokában a lila-fehérek a vezetés megtartására koncentráltak. A 74. percben sikeresen hárították a kazincbarcikaiak szépítési kísérletét.

A hajrához közeledve az újpestiek egy harmadik találattal végleg eldöntötték a mérkőzést. Ezt követően már nem alakult ki számottevő helyzet, így megérdemelt újpesti győzelem született.

Végeredmény: FIZZ LIGA 29. FORDULÓ – Kazincbarcika SC – Újpest FC 0-3 (0-1)

Képek forrása: Újpest FC

SZFM