Varga Józseffel roppant élvezetes beszélgetni; sikerei ellenére – vagy tán épp azért? – megőrizte emberségét, szerénységét, a szakma iránti alázatát. Nehéz is vele ugyanakkor beszélgetni, mivel rendezvényről rendezvényre, étteremből étterembe rohan, egyik találkozó a másikat követi. Folyamatosan csörög a telefonja, ismerősöket, barátokat köszönt, tanácsot ad. Mindeközben mesél, mosolyog, aztán egyszer csak felpattan, és elrohan egy másik helyszínre…
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-style-parent:””;
font-size:11.0pt;”Calibri”,”sans-serif”;
mso-fareast-“Times New Roman”;
mso-bidi-“Times New Roman”;}
A Népfürdő utcai éttermében találkoztunk. Illetve nem is ott. Értünk jött. A teraszon vendégei és munkatársai egyenként köszöntötték, majd az egyik asztalnál helyet foglaltunk. Italt és ebédet rendelt nekünk, aztán kikérte a véleményünket. És mesélni kezdett…
– 1976 óta élek Újpest központjában, panelban. Megelőzöm a kérdést. Egyszerűen szeretem azt a lakást, szeretem azt a környéket, eszem ágában sincs váltani. Egyébként Gyömrőn születtünk, ’43-ban. Mindig így mondom, többes számban, ugyanis van egy ikertestvérem. Mi vagyunk az utolsó gyerekek a hétből. Édesanyám háztartásbeli volt, édesapám géplakatos, nem vetett fel minket a pénz, de ez nem is számít, jóval többet kaptunk a szüleinktől: tisztességre, szeretetre neveltek bennünket.
– Azt mondják, az ikertestvéreket különös, szinte misztikus kapcsolat fűzi egymáshoz.
– Ez valóban így van, bár az egész családomra jellemző a kötődés, a ragaszkodás, a meghitt kapcsolat. Ferivel persze gyerekkorunkban kihasználtuk a hasonlóságot, egymás helyett vizsgáztunk. Két fiam, meg az unokáim néha őt is „leapuzzák”, de azért meg tudnak különböztetni minket… Ferit kétszer érte autóbaleset, mindkétszer előre megéreztem. Gyakran teljesen véletlenül egyformán öltözünk fel, és a sikerek is párhuzamosan érnek bennünket.
– Ez igaz a pályafutásukra is?
– Eredetileg gyógyszervegyésznek készültünk, de testvéremet kisebb baleset érte, ezért más hivatás mellett döntöttünk. Így jött a vendéglátás. Végigjártuk a ranglétrát: kezdetben raktárosok voltunk, lóti-futi szerepet bíztak ránk, csoportvezetők, majd 24 éves korunkra szállodaigazgatók lettünk. Jó időben, jó helyen, jó főnökök keze alatt voltunk, rengeteget tanultunk, tapasztaltunk. Ezt a szakmát elejétől a végéig kívülről kell tudni. A visegrádi Silvanus, a tatai, kaposvári szállók után az EMKE Maxim igazgatói széke jött. Akkoriban rengeteg művész, politikus fordult meg ott.
– Ez nyilván diszkréciót is feltételezett az Ön részéről.
– Természetesen…
– Milyen irányban változott a vendéglátás az elmúlt évtizedekben?
– Óriásit. Az anyagiasság, a pénz került előtérbe, és háttérbe az udvariasság, az emberekkel való foglalkozás. Én most sem az anyagi sikerekre fókuszálok. Fontosabb az, hogy több mint hatvan munkatársamnak megélhetést biztosítok. Ma is fáj, hogy nem tudtam megvásárolni az EMKE-t, két külföldi üzletember beelőzött. Akkor kétszázötven kollégától kellett megválnom… Az volt pedig a szívem csücske. Két hónapig voltam munkanélküli, megviselt az az időszak. Buktam párszor, de még többet nyertem, és igyekeztem megőrizni az optimizmusomat.
– Évtizedek óta sikeres a szakmájában. Mire a legbüszkébb?
– Sikernek tartottam, hogy Richard Burton a tatai szállodánkban ünnepelte 40. születésnapját. Sok whisky fogyott akkor… Sikernek tartom az egykori Magyar Napok megszervezését és lebonyolítását is. Zágráb, Szingapúr, Bangkok, New York, Amsterdam lakói ismerhették meg kultúránkat, művészetünket, gasztronómiánkat, és ebben jelentős feladatot vállaltam. Hazai és külföldi világkongresszusokon több tízezer ember vendéglátását biztosítottuk. Cégünkhöz fűződik az első kecskeméti repülőnapok megszervezése, és az egykori, egyetemistáknak és kinti dolgozóknak létrehozott Budapest-Moszkva autóbuszjárat elindítása a nyolcvanas években. De nem is ezekre vagyok a legbüszkébb. 1989 óta működik a családi vállalkozásunk, jó pár éve belevágtunk egy közétkeztetési programba. Három belvárosi kerületben napi 15 000 adag ételt biztosítottunk iskoláknak, óvodáknak, nyugdíjas otthonoknak. És sosem volt probléma velünk. Összeszámoltuk: 18 év, 50 millió adag…
– Ennyi munka mellett azért kell a feltöltődés.
– Várjon, egy fontosat még nem meséltem el. Egy időben gyakran jártam Amerikába, mint vendéglátós, és mint szponzor is. Sportolókat támogattunk. Az utazásaim során megfigyeltem, milyen figyelmet, szeretetet kapnak a háziállatok Amerikában. Másképp bánnak ott velük, mint itt. Kitaláltam valamit és megvalósítottuk: 20 évvel ezelőtt nem messze Soroksártól létesítettünk egy állattemetőt. Közel 9000 házi kedvenc nyugszik már ott, kutyák, cicák, tengerimalacok, teknősbékák, sőt, még egy legendás cirkuszi tigris is…
– Ez még mindig nem a pihenés…
– Nézze, két étterem és egy budai szálloda tulajdonosa vagyok. Nekem a mai napig az szerez örömet, az tölt föl és az motivál, ha másokon tudok segíteni. Na jó… igyekszem sokat olvasni. Szeretem a fényképeket. Kirándulok. De csak gyalogolni szeretek, hiszen egész életemben utaztam. Vagy ha csak egyedül vagyok, az is jó. Az az igazi szabadság.