Ficam, szakadás, műtétek: fél évet hagy ki az Újpest csapatkapitánya

  •  
  •  
  •  

Súlyos sérülést szenvedett Vermes Krisztián, az Újpest FC válogatott védője csapata keddi edzésén. A diagnózist is közzétette az ujpestfc.hu: a csapatkapitánnyá avanzsáló hátvéd már nem játszhat a 2010–2011-es szezonban.

Súlyos sérülés érte Vermes Krisztiánt, nagy veszteség az Újpestet és a válogatottat: a lila-fehérek egyik kulcsjátékosa az egész tavaszi idényt kényszerül kihagyni, miután egyik játékostársa ráesett a lábára a kedd délelőtti edzésen.

„Sajnos teljes térdficamról és többszörös szalagsérülésről kell beszélnünk Krisztián esetében. Az első és hátsó keresztszalag, valamint a belső oldalszalag elszakadt. Holnap érfestéssel vizsgáljuk meg, hogy mennyire sérültek meg az erek, ettől függően pedig csütörtökön artroszkópiás beavatkozásra kerül sor, amely során megállapíthatjuk a porc állapotát. Krisztiánra több műtét vár a felépülésig, a keresztszalag-operáció pedig két hónap múlva következhet. Szerencsére csonttörés nincs, mégis olyan súlyos sérülésről beszélünk, amely ritkán fordul elő. Lassú gyógyulásra kell számítanunk, amely legalább fél évet vesz igénybe” – számolt be Vermes állapotáról dr. Domaraczki Olivér, az Újpest csapatorvosa.

„Edzésen játék közben egyik játékostársam ráesett a lábamra, de szeretném elmondani, hogy baleset volt, éppen ezért nem is tartom fontosnak, hogy kivel ütköztem. Mostantól csak a gyógyulásra és a teljes felépülésre szabad koncentrálnom, de az állapotomról többet tudunk meg a csütörtöki műtét után” – mondta sérüléséről a hátvéd.

Vermes már a harmadik játékos az elmúlt hetekben, aki kiesett a válogatott keretből a tavaszi Eb-selejtezők előtt: Szalai Ádám (Mainz) szintén kidőlt az egész tavaszi idényre, míg Kádár Tamás (Newcastle United) szintén kényszerpihenőjét tölti.

(nemzetisport.hu)