A Káposztásmegyeri SK futballiskolásai látták vendégül a világbajnokságra készülő magyar hajléktalan válogatottat. Az egyesület életében ilyen sportesemény még nem volt, hiszen érthető módon a gyerekek nem igen találkozhattak össze a pályán, az utcán élő emberekből verbuválódott csapattal. Rákos András, az Oltalom SE elnöke kereste meg a káposztásmegyeri egyesületet, és rövid egyeztetés után létrejött a barátságos mérkőzés.
A KSK vezetőedzője Sárai Zoltán örömmel és izgalommal szervezte a találkozót, ugyanis most nem a győzelem, inkább a tolerancia, az egymás becsülése, a nehéz helyzetbe került emberek elfogadása, megismerése volt a fő szempont.
Rákos András elmondta, az Oltalom SE csapatába mindenki nem kerülhet be. Csak olyan sportolók járhatnak az edzésekre, akik nem dohányoznak és kerülik az alkoholt és a drogot. Rendszeresen tréningezik a gárda, mi több, többször jártak már külföldön is a hajléktalanoknak rendezett tornákon.
S, hogy milyen eredményt vár a párizsi hajléktalanok futball-világbajnokságán a csapatától? Nos, az elnök szerint olyan magyaros, a nemzetközi porondon sajnos már megszokott teljesítményre számít a játékosaitól.
(gergely)