Gyermeki Örömök Farkasházi Rékával

  •  
  •  
  •  

A szombati, Gyermeki örömök című, egésznapos, két helyszínes nyárbúcsúztató gyermeknap fénypontja és záróakkordja Farkasházi Réka koncertje lesz.

Már első lemeze megjelenésekor Réka célul tűzte ki, hogy a kortárs magyar irodalom legszebb gyerekeknek szóló köteteiből fog műsort összeállítani, ezzel is segítve a számára oly fontos versek eljutatását a legkisebbekhez.

Kukorelly Endre kötete után Kovács András Ferenc erdélyi költő művei következtek.
 
A Hajnali csillag peremén című kötet gazdag tárháznak bizonyult – van benne mélység és könnyűség is: persze tréfás állatok, verses mese, a természet rengeteg apró virága, bogara, jelensége. Évszakok és mondókaszerű nonszenszek. Úgy Weöres Sándoros, hogy egyáltalán nem epigon, csak éppen nagyjából ugyanabból az anyagból dolgozik, hasonló eszközökkel: természet, apró költői ötletek, cirkusz, vásár; csengő-bongó rímekkel, erős ritmusokkal, nép- és műköltészeti nagy hagyományú formákkal.
 
A versek megzenésítésében Réka saját zenekara a Samuband segédkezett, olyan dallamvilágot alkotva, mely modern, mégis tökéletesen idomul az óvodás, kisiskolás korosztály igényeihez.
 
Nem csak az volt fontos, a műsor összeállításánál, hogy úgy szövegeiben, mint zeneileg a legjobbat nyújtsák, de célkitűzés az is, hogy az élő hangszeres zene varázsával megismertessék a közönséget, ebben a legfogékonyabb korban. Réka minden alkalommal élő zenei kísérettel adja elő műsorát. Ahol nincs lehetőség a teljes zenekar színpadra állítására, ott gitárkísérettel énekel. Az élő műsor lehetőséget ad a gyerekek bevonására, közös éneklésre, dal tanulásra, táncra, mókára. Réka gyakorló édesanyaként úgy tudja megszólítani közönségét, hogy a kicsik az első pillanattól kezdve érzik, jó kezekben vannak, szeretettel fordulnak feléjük a színpadról. Sőt! A színpad a közös játék színterévé válik, így adva igazi, maradandó élményt.

A koncert 17:15-kor kezdődik, az Ady Endre Művelődési Központ szabadtéri színpadán.