Döntő hétvége a Bajnok Teraszon

  •  
  •  
  •  

Három napos fociünnep veszi kezdetét pénteken az Újpesti Bajnok Teraszon. A 2012-es futball Európa Bajnokság döntőjének hétvégéjén az egész család találhat magának szórakozást.

Pénteken divatbemutató várja a Bajnok Terasz vendégeit, amelyet nem más, mint városunk arca, a focista-rapper Curtis nyit meg 18.00 órakor. A show-n újpesti cégek, a Corso, az Újpest Jeans és a Farmerparadicsom ruháit mutatják be a modellek, akik között feltűnnek Újpest Arcai is. Sőt, Gabaj Zsófi a 2011-es Újpest Szépe divattippekkel látja majd el az érdeklődőket. A szépséges felvonulás után is érdemes maradni: levetítik ugyanis a Made in Hungária című zenés filmet. Jó bulinak ígérkezik.

Szombaton 17.00 órától ismét a focié a főszerep, bár hivatalos mérkőzés még mindig nem lesz. Ennek ellenére a Bajnok Teraszon már egy nappal a döntő előtt lejátszák a finálét, méghozzá a döntős csapatokkal. Mindezt a kivetítőn is követhetik a vendégek. A meccs ugyanis a szektorlabda nevű sportág keretein belül zajlik majd. Hogy mi az a szektorlabda? Hát a gombfoci, amit ráadásul bárki játszhat majd szombat este.

Vasárnap célszerű lesz jó korán kilátogatni a Szent István térre, mert a csoportmeccsek és az elődöntők tapasztalatai alapján joggal várható, hogy a döntő kezdési időpontjában már dugig tele lesz a Bajnok Terasz. Az árusok mindenesetre jelentős készletekkel készülnek, hogy a szurkolók semmiben ne szenvedjenek hiányt.