Háromgólos vereséget szenvedtünk Debrecenben a Ligakupa „E” csoportjának 4. fordulójában.
Az Oláh Gábor utcai stadionban megrendezett találkozó után Jos Daerden leginkább a fiatal játékosaink teljesítményére tért ki.
„Hasznos mérkőzésen vagyunk túl, a fiatal játékosoknak pedig fontos volt, hogy lássák, milyen teljesítményre van szükség a legmagasabb szinten. Látni szerettük volna, hogy a ma pályára lépők mire képesek „élesben”, lényegében pedig azt kaptuk, amire számítottunk. Azoknak a játékosnak is kellett a meccsterhelés, akik a bajnokin eddig kevesebb lehetőséget kaptak, hiszen szükség lehet bármikor az ő játékukra is. A csapat most játszott ebben az összeállításban először, természetesen voltak hibák, de például a cserepadról beálló játékosok jól szálltak be a meccsbe. A fiatalok teljesítményét figyeljük az NB II-ben és az edzéseken is, de ez a mérkőzés sokkal értékesebb tapasztalat számunkra és számukra is.”