A rendelő a miénk, vigyázzunk rá!

  •  
  •  
  •  

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek, kollégák!

Régóta vártuk ezt a napot mindannyian. Nem csak mi, akik itt vagyunk, hanem egész Újpest. Ennek az épületnek, az Újpesti Szakrendelőnek ilyen átfogó felújítására talán megépítése óta, de az elmúlt 30 évben biztosan nem került sor. Nekünk, mai újpestieknek sikerült.

Hosszú és nehéz utat tettünk meg idáig. És miközben nagyon sokan akartuk – az újpestiek elsöprő többsége akarta, kérte, támogatta jó ideje – aközben nagyon sokan próbáltak lebeszélni minket.

Én azonban mindig abból indultam ki, hogy Újpest önálló városként a II. világháború előtt 4 kórházat épített és működtetett sikeresen. Ezeket a kórházakat a pártállami diktatúra idején is működtetni tudta a városunk – akkor is, amikor már kerületnek mondták. Nekem, nekünk – szerintem – mindig is város marad.

Soha nem akartam beletörődni, hogy Újpest ne lenne képes megoldani saját egészségügyi ellátását, saját kezébe venni a szakrendelő működtetését és végre annyi évtized után felújítani.

Sohasem akartam elfogadni, hogy ami lehetséges volt a Horthy korszakban, aztán a diktatúrában, az nem lehetséges a demokráciában. Nem értettem azokat, akik arról akartak meggyőzni, hogy ami lehetséges volt a múlt században, az nem lehetséges a modern kor vívmányai közepette.

És Hálaistennek, nagyon sokan vannak, akik mindebbe szintén nem törődtek bele. Akik nem adták föl, nem hagyták magukat lebeszélni, ahol csak lehetett támogatták a szakrendelő ügyét és kiálltak érte. Ezért sikerülhetett.

Mint mondtam, hosszú utat tettünk meg, és sok akadályt kellett leküzdenünk. Talán emlékeznek, néhány éve aláírásgyűjtést indítottunk a szakrendelő és a Károlyi kórház érdekében. Sok-sok ezer aláírás gyűlt össze.
Aztán az Újpesti Párbeszéd 2011-ben végképp megerősítette, hogy az újpestiek számára az egyik legfontosabb dolog a szakrendelő felújítása.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindössze másfél év telt el azóta, hogy a döntés megszületett arról, hogy Újpest az egészségügy területén is saját kezébe veszi a sorsát. Döntés arról, hogy a korábbi rossz gazdától, visszavesszük a szakrendelőnket és jó gazdái leszünk.

A főváros húsz éven át, a Demszky korszakban nem volt jó gazdája. Elhanyagolta, számtalanszor megígérte a felújítását, egyszer sem tartotta be a szavát. És, ha csak rajta múlt volna, kész lett volna privatizálni, magánkézbe adni. Ezt sikerült közösen megakadályozni.

Azután sem volt egyszerű dolgunk, míg a döntésből, amelyet Újpest képviselő-testülete 2011 februárjában hozott, idáig eljutottunk. De ma már elmondhatjuk, hogy megérte a fáradság, a konfliktusok vállalása, mert elértük közös célunkat. Sikerrel küzdöttünk azért, hogy végül a helyi döntésnek a fővárosnál is érvényt szerezzünk. Sikeresen pályáztunk az épület felújítására. És sikeresen zárjuk ma ennek a felújításnak az egyik legelső állomását.

Jelentős siker tehát egész Újpest számára, hogy a Görgey úti szakrendelő rekonstrukciója megindult. Mindez újabb bizonyítéka számomra annak, hogy az újpestiek közössége erős, összetartó. Az emberek támogatása, elkötelezettsége nélkül ma nem tartanánk itt.

Jelentős siker azért is, mert olyan időkben értük el, amikor az európai válság mindenkit gyötör és borzasztó nehéz bármilyen fejlesztésbe belefogni és azt sikerrel végigcsinálni.

Arról is örömmel számolhatok be, hogy ez a felújítás nemcsak a betegek közérzetét és az itt dolgozók munkakörülményeit hivatott javítani. Az energetikai, fűtési rendszerek korszerűsítésével, a jövőben pénzt takarít meg az intézmény.
A gazdaságos üzemelés átcsoportosítható forrásokat jelent, amelyek további fejlesztéseket, felújításokat tesznek lehetővé.

Amikor azt mondjuk: jó gazdái akarunk lenni az intézménynek, akkor természetesen erre gondolunk. Arra, hogy nem állunk meg abban, amit elkezdtünk.
A jelenlegi felújítás valóban csak a kezdet. A gazdaságosabb működés kialakítását, a betegek és az itt dolgozók körülményeinek, az ellátás minőségének javítását a város erőforrásainak megfelelő ütemben folytatjuk.

Mielőtt birtokba vennénk a felújított Szakrendelőt, köszönettel tartozunk nagyon sokaknak. Mindenekelőtt az újpestieknek, akik először kiállásukkal, véleményük kinyilvánításával, majd türelmükkel járultak hozzá a sikerhez.

Köszönet illeti a betegeket és az itt dolgozó kollégákat, akik türelemmel és megértéssel viselték a felújítással járó kényelmetlenségeket.

Köszönet illeti a kivitelezőket, a szakembereket, akik éjt-nappallá téve dolgoztak, hogy a munkák határidőre és kiváló minőségben elkészüljenek.

Nemcsak kórházigazgatóként, orvosként, de Újpest országgyűlési képviselőjeként, személyesen is szeretném megköszönni Újpest Önkormányzatának, Wintermantel Zsolt polgármester Úrnak, képviselőtársamnak és Nagy István népjóléti alpolgármesternek, hogy központi helyen kezelték a rendelő felújításának kérdését, és mindenben maximálisan támogatták, segítették a megvalósítást.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A rendelő a miénk! Vigyázzunk rá!