Szólt a nóta, folyt a must

  •  
  •  
  •  

Még a kitartóan szakadó eső sem tántorította el az Újpesti Piacfelügyelőség munkatársait attól, hogy finom, friss musttal lepjék meg a piacra érkezőket.

Megtudtuk, több mint száz kiló szőlőt vásároltak, hogy a sebtében felállított prések ne maradjanak üresen, kerüljön bele bőven a finom gyümölcsből. Miközben dolgoztak a présmesterek, rázendített az Újpesti Magyardal és Zenebarát Társaskör kórusa. László Mária megadta a hangot, a nótás kedvű kar pedig, hangos énekszóval csábította a megfáradt vásárlókat egy kis éneklésre és természetesen egy kis kóstolóra. Kígyózott a sor, a kicsik, a nagyobbak, a férfiak és az asszonyok jóízűen kortyolgatták a mézédes nedűt. Akadt, aki többször is kivárta a sorát, mert vágyott egy kis repetára.

Tehát, szombaton délelőtt szólt a nóta és a must is folyt. Aztán már csak csepegett a présből, majd szépen, lassan, mert bizony elfogyott a szőlő, kiapadta a prés. Persze, senki sem bánkódott, hiszen jutott mindenkinek a finom italból.

Azután a kórus is elhallgatott, mert a nótázók között háziasszonyok is akadnak, nekik pedig még dolguk volt a délelőtti fellépést követően. Be kellett vásárolniuk a piacon, hogy legyen miből megfőzni az ebédet.

(gergely)