Nyáron nagy sikert aratott az utasok körében a menetrendszerű hajójáratok idén történt újbóli elindítása, azonban a téli utasigényekhez igazodva, a Budapesti Közlekedési Központ 2013 januárjától csökkentett menetrenddel közlekedteti a dunai hajókat. Mivel az első őszi-téli időszak volt, az utasforgalmat folyamatosan figyeltük. Ősszel még jelentős igény mutatkozott a hajóközlekedésre, a fagyos idő beköszönte óta azonban visszaestek az igények, ezért januártól csökkentünk a kapacitásokon. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hajójáratok jó időben a kellemes utazási körülményekkel és kilátással kompenzálják a lassabb haladást és vonzóak utasaink számára, azonban amint az időjárás rosszabbra fordul, a hajóközlekedés csak rövidebb menetidővel lehet versenyképes.
Alig fél éve, 2012. július 1-jén indultak be Budapesten a rendszeres, hivatásszerű utasforgalmat is bonyolító hajójáratok. A D11, D12, D13-as viszonylatjelzéssel ellátott hajójáratok azonnal kirobbanó sikert eredményeztek az utasok körében, melyet jól jellemez, hogy két nappal a beindulás után sűrűbb követést vezetett be a BKK, hogy ki tudja szolgálni az utazási igényeket. Ősszel is jelentős volt még az utasforgalom, azonban november közepe, a fagyos idő beköszönte óta visszaesett a dunai hajóüzem utasszáma Budapesten.
Több évtizedes szünet után közlekedik ismét menetrendszerű hajójárat Budapesten, ezért most állnak rendelkezésre először tételes utasforgalmi adataink az egyes szezonokra vonatkozóan. Ezek szerint a hajóágazatot nyáron kimagaslóan sok, télen azonban meglehetősen kevés utas veszi igénybe, melyhez nyáron sűrített, most pedig egy csökkentett téli menetrend bevezetésével alkalmazkodunk. Ezért a 2013. január 1 – március 14. közötti hideg időszakban munkanapokon csak a D11-es hajójárat közlekedik rövidebb üzemidőben, csúcsidőszakban óránként, csúcsidőszakon kívül kétóránként, a D12-es és D13-as viszonylatok nem közlekednek. A téli menetrendben hétvégenként a minimális utasforgalom miatt egyáltalán nem közlekedik hajójárat.
A BKK folyamatosan vizsgálja új, gyorsabb, modernebb hajók beszerzésének a lehetőségét, mely által a Duna budapesti szakaszán a jelenleginél még gyorsabb, komfortosabb szolgáltatást tudunk utasainknak nyújtani. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hajójáratok jó időben a kellemes utazási körülményekkel és kilátással kompenzálják a lassabb haladást és vonzóak utasaink számára, azonban amint az időjárás rosszabbra fordul, a hajóközlekedés csak rövidebb menetidővel lehet versenyképes.
BKK